Lanovkával kapaszkodni a Lomnici-csúcsra

A XX. század második felében talán a Tátra volt a magyar hegymászók, kirándulók vagy síelni vágyók számára legköny-nyebben elérhető magashegység. És az ma is, még ha fénye az Alpok dicsőséges csúcsainak és télisport-paradicsomainak árnyékában kissé meg is kopott. Pedig semmi sem indokolja, hogy így legyen, a Tátra ma is lenyűgöző télen-nyáron.

Egy évig vadásztam a Tátrát a Pilis-tetőről, és lám, egyszer csak, a 2015-ös esztendő utolsó előtti napján megjelent – írta Ángyán Krisztián a Facebookra feltöltött fotója mellé. A fénykép a Boldog Özséb-kilátóból készült, és gyönyörűen látszanak rajta a 190 kilométerre lévő Magas-Tátra vonulatai (a fotó itt tekinthető meg: tinyurl.com/pilis-tatra). A felvétel készítője tanácsot is ad azoknak, akik a saját szemükkel szeretnék látni a Lomnici-csúcsot és társait: a keletről jövő téli hidegbetörések idején érdemes próbálkozni, amikor a tiszta és alacsony páratartalmú levegő kisöpri a ködöt és a port, így tökéletes látási viszonyokat nyújt.
A Tátra tehát közelebb van, mint gondolnánk, és volt idő, amikor a magyarok egyik legkedveltebb turistacélpontja volt a mai lengyel–szlovák határhegység. A Lomnici-csúcsra irányuló turizmus fejlesztése egy magyar ember, Országh György állhatatosságának köszönhetően indult meg kilencven éve. Országh a tátralomnici szanatórium igazgatójaként dolgozott, de eredeti szakmája szerint mérnök volt. Talán ezért fogant meg benne a csúcsra vezető drótkötélpálya ötlete. Ma a Lomnici-csúcsot szinte mindenki a lanovkával azonosítja, hiszen a függővasút önmagában is legalább akkora turisztikai vonzerővel bír, mint a hegytető. Korántsem volt azonban általános a közvélemény tetszése a XX. század húszas–harmincas éveiben, amikor a szanatóriumigazgató testvére, a kormánykörökben otthonosan mozgó József segítségével keményen lobbizott a drótkötélfelvonó megépítéséért.
Az elgondolása egyszerű volt: ha valahogy fel lehetne juttatni a sziklamászásra alkalmatlan turistákat is a csúcsra, azzal olyan híre kerekedne a hegynek – és így Tátralomnicnak is –, amelyet addig elképzelni sem tudtak. A hegymászók nem így gondolták. Ők élvezték a tátrai túrautak viszonylagos néptelenségét, az érintetlen (oszlopoktól, kábelektől mentes) természet látványát. Végül 1940-re készült el a pálya felső szakasza a csúcs és a Kő-pataki-tó között. A 862 méteres szintkülönbséget áthidaló pálya köteleit eredetileg egy köztes oszlop tartotta, de a többszöri átépítés után ezt eltávolították.
Így már szabadon siklik felfelé a lanovka a lélegzetelállító mélység felett, néha alig méterekre megközelítve a sziklakiemelkedéseket. A látogatók nem győzik mobiltelefonjaikkal kamerázni a látványt, vagy éppen állnak szomorúan a kabinban, az ablak mögött terpeszkedő, áthatolhatatlan szürke ködöt bámulva, ahogy történt az ottjártunkkor is. Természetesen, magas- hegységről lévén szó, az időjárás kiszámíthatatlan. A csúcs a legváratlanabb pillanatban képes sűrű felhőbe burkolózni, majd ugyanilyen gyorsan kitisztul minden, és élvezhetjük a körpanorámát. A Lomnici-csúcsra induló lanovkára általában elővételben eladják a jegyeket, így könnyen hoppon maradhatunk, ha nem készülünk fel. Jegyeket vehetünk az interneten (és sok információhoz is juthatunk) a vt.sk/hu honlapon.
A hetvenes években aztán megépült a Tátralomnic és a Kőpataki-völgy között az alsó drótkötélpálya is, így ma már tiszta bakanccsal is feljuthatunk a csúcsra, egy átszállással. Ugyanakkor mi erősen biztatjuk olvasóinkat, hogy az alsó szakaszt (legalább a köztes, úgynevezett Start-állomásig) próbálják meg gyalogosan megtenni. Ennek nehézsége nem múlja felül az átlagos erdei túrák megpróbáltatásait, ugyanakkor vadregényes tájakon halad az út a fenyvesen keresztül. A hegy lábánál még ma is szembetűnők a 2004-ben pusztító, elemi erejű szélvihar nyomai, amely letarolta a hegy déli oldalát, de feljebb már igazi vadonban túrázhatunk.
A lanovka mellett a Magas-Tátra két további jellegzetes közlekedési formával is büszkélkedik, amelyeket a vasutak szerelmesei nem hagyhatnak ki. A Tátrában először a millennium évében, 1896-ban létesült fogaskerekű vasút, amely a csorbai vasútállomás és Csorbató üdülőhely között közlekedett. Gőzmozdony vontatta és Várnai Emil tervezte. Negyven évvel később azonban befejezte működését, mivel az autóbusz és a villamos vasút gyorsabban, olcsóbban üzemelt. Több évtizedes szünet után az 1970-es csorbatói sívilágbajnokságra építették újjá a fogaskerekűt, immár villamosított pályán, svájci motorvonatokkal. A keskeny (1000 milliméteres) nyomtávú pálya hossza 4,75 kilométer, maximális emelkedése tizenöt százalék, a vonatok óránként járnak csodálatos alpesi környezetben. Jegyárakról, menetrendről a szlovák államvasutak tinyurl.com/tatra-vonat című, angol nyelvű honlapján tájékozódhatnak. A másik tátrai kötött pályás közlekedési mód a villamos vasút, vagy népszerűbb nevén a Tátravillamos. A fogaskerekűhöz kapcsolódva kezdték építeni pályáját, amelyet 1912-ben nyitottak meg. Amint neve is mutatja, a kezdetektől elektromos meghajtású vonatok futottak rajta Poprád és Csorbató között. A 2004-es vihar a villamospályát is megrongálta. A helyreállítás során háromszáz felsővezeték-tartó oszlopot kellett kicserélni. A korábbi 29 kilométeres Poprád– Csorbató vonal mellett egy jóval rövidebb vonalon is közlekednek villamosok Tátralomnic és Ótátrafüred között.

2016.február 22.