Kvótán felül

Kína harminchat év után módosítja a túlnépesedés réme ellen hozott drákói rendelkezéseit, és ezentúl mindenki számára két gyermek vállalását engedélyezik. A jelenkori Kína sok demográfiai bajáért okolják az egykepolitikát, ugyanakkor kérdéses, hogy nélküle hol tartana az ország. Az elmúlt évtizedek aggasztó tapasztalata azt mutatja, hogy az emberek gyakran a legelemibb szabadságjogaik lábbal tiprását is képesek megszokni.

E gyermekek ártatlanok, nem követtek el semmi rosszat. Törvényes jogállást kell kapniuk, és biztosítani, hogy hozzáférjenek a szociális juttatásokhoz – írta nemrégiben szerkesztőségi vezércikkében a China Daily angol nyelvű kínai napilap, egyértelműen a Kínai Kommunista Párt utasítására. Az idézetben szereplő gyerekek azok, akik az egykepolitika által megszabott kvótán felül születtek, de a büntetés elkerülése végett szüleik semmilyen módon nem tájékoztatták világra jöttükről az adminisztrációt. Ők tehát a központi statisztika számára nem is léteznek. Míg korábban talán fel sem tűnt a „létszámon felüli” milliók léte, az utóbbi években közigazgatási területen is modernizálódni igyekvő Kína nem teheti meg, hogy az ország sok millió lakosáról semmit sem tud.
A hírt idéző The Guardian megszólaltatott egy törvényen kívüli nőt, Li Hszüét (bár még csak hivatalos neve sincs), aki harminc évet volt kénytelen rejtőzködve élni. A családjának ötezer jüant kellett volna utána büntetésként befizetnie (abban az időben, amikor 800 jüan volt az éves átlagkereset), ha bevallja létezését. Eltitkolták, viszont így sem iskolába nem járhatott, sem orvoshoz nem mehetett legálisan. „A szüleimnek a szomszédoknál kellett orvosságért könyörögniük, ha megbetegedtem” – nyilatkozta a lapnak.
A pártlap szerkesztőségi cikke jól jelzi a népesedési politika megváltozását. Nemrégiben a kormány bejelentette, hogy megváltoztatja a 36 éve hatályban lévő egykepolitika rendelkezéseit (amely a könnyítésekre nem jogosult pároknak mindössze egy gyermek vállalását engedélyezte). Nem törlik el teljes egészében a jogszabályt, amelyet sok politikai kommentátor a párt legembertelenebb, legotrombább beavatkozásának tart az emberek életébe és legelemibb szabadságjogaiba. Ehelyett „kettőkepolitikává” alakítják, tehát mostantól két gyerek lesz engedélyezett.
És ezt is csak fokozatosan vezetik be (határidők nélkül), hogy az országos egészségügyi és családtervezési bizottság felkészíthesse a szociális ellátórendszert a növekvő számú gyermek fogadására és a kontrollálhatatlan népesedési fluktuációk elkerülésére. A leendő kínai szülők megpróbáltatásairól sokat elmond a hivatalos közlemény következő mondata: „A helyi tisztviselők egyszerűsíteni fogják a párok születési kérelmeinek elbírálását, mivel jelenleg gyakran több hónapot igénybe vevő procedúrán kell átesniük, mielőtt engedélyeznék vagy megtiltanák nekik a gyerekvállalást.”
– Az egykepolitika bevezetésének idején, a hetvenes évek végén valóban hatalmas problémát jelentett Kínában a túlnépesedés, bőven három felett volt a házaspáronkénti átlagos gyermekszám. Fenyegető volt a veszély, hogy az ezredfordulóra az ország nem tudja eltartani lakosságát. Ezt sikerült megakadályozni, megtorpant a népesség növekedése (bár nem feltétlenül kizárólag az egykepolitika következményeképp) – mondja Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai tanszékének vezetője. – Másrészről viszont rengeteg problémát szült a politika. A legfontosabb az elöregedés és a nemek arányának felborulása. Mindenki fiút akar szülni, a lányokat gyakran még magzati korban elvetetik. Hivatalos (legalábbis publikus) statisztikák természetesen nincsenek a nemi alapú, a fiúkat preferáló szelektív abortuszról, hiszen illegális. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy létezik. Erre utal az a tény, hogy száz lányra 117 fiúcsecsemő jut, holott a természetes arány 100:103 lenne a fiúk javára.
– Az elmúlt évtizedek törvénykezése több szempontból is eltorzította Kína egészséges demográfiai struktúráját. A hiányzó lányok miatt már ma is fiatal férfiak milliói, később akár tízmilliói hiába keresnek maguknak párt, egyszerűen nincsenek – ért egyet Hajnal Béla statisztikus, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának főiskolai tanára, aki R. Fedor Anitával közösen írt Kína demográfiai állapotáról tanulmányt a Magyar Tudomány folyóiratba. – A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján biztosan hatalmas gondot okozott volna a korábbi ütemben gyarapodó lakosság ellátása, de azt nem lehet megmondani, hogy belerokkantak volna-e vagy sem. A mai Kínának azonban már olyan nagy gazdasági, ipari erőforrások állnak rendelkezésére, hogy szerintem jóval nagyobb lakosságot is el tudnának tartani. Az egykepolitika egészségügyi, szociális és társadalmi hatásai ma még jórészt ismeretlenek. Még azt a lehetőséget is felvetették egyesek, hogy engedélyezzék a nők többférjűségét.
A statisztikus elmondta, hogy a fiúk értékessége a vidéki Kína tradícióiban gyökerezik. Őket tekintik a család és az idősek eltartójának – a szociális intézményrendszer fejletlensége miatt –, és a földeken végzett kétkezi munkájuk is nélkülözhetetlen. Ez a hagyomány átszűrődött a városba költözött lakosság gondolkodásába is. Az Európába, Amerikába, Indiába kivándorolt kínai diaszpóra egyik motivációja (sok egyéb ok mellett) ugyancsak a korlatozásoktól mentes gyermekvállalás ígérete lehetett.
– Vidéken kezdetben óriási ellenállást szült az egykepolitika. Olyannyira, hogy bevezetésének első éveiben, mielőtt kiépült volna a törvények betartását ellenőrző intézményrendszer, éppenséggel gyorsult a népességnövekedés (mert az utolsó pillanatban még mindenki igyekezett gyereket szülni) – magyarázza Salát Gergely. – A tiltakozások hatására két év múlva máris módosítani kellett a szabályokon, és a vidékieknek megengedték a második gyereket, ha az első gyerek lány lett, vagy betegen született. Mára 1,5-1,7 gyermek születik átlagosan egy családban.
A nyolcvanas évek kezdetén a kínai lakosság nyolcvan százaléka még vidéken élt, tehát a társadalom négyötöde számára szinte sosem volt hatályban a szó szerint értelmezendő egykepolitika. A kissé lazított szabályokat viszont már keményen betartották a következő évtizedekben. A sinológus tapasztalatai szerint, bár kezdetben általános volt az intézkedéssel szembeni ellenérzés, a propagandakampányok hatására idővel az emberek elfogadták mint szükséges rosszat. Az ezredforduló után aztán sorban jöttek a kisebb-nagyobb enyhítések. Előbb azt engedélyezték, hogy ha mindkét szülő egyke volt, vállalhattak két gyereket. Aztán két évvel ezelőtt a két gyerek engedélyezéséhez már az is elég lett, ha csak az egyik szülő származott egygyermekes családból.
– Az egykepolitika rengeteg családnak okozott nehézséget. Nekem például két nővérem van, így a fiatalabb után nem, de utánam már büntetést kellett fizetniük a szüleimnek – nyilatkozta lapunknak Vang Jang, aki jelenleg a Pekingi Egyetem joghallgatója. – A két gyermek engedélyezése szükségszerű volt, főként a társadalom elöregedése miatt. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy sok hatása lesz a gyakorlatban, mert a nagy gazdasági nyomás miatt a legtöbben nem fognak élni vele.
A közvélemény változása mellett a kínai társadalom gyökeres átalakulása sokkal nagyobb szerepet játszhatott az eddigi elvek részleges feladásában. Az elmúlt évtizedek gazdasági fellendülésének a hatására az urbanizáció soha nem látott méreteket öltött, a kínai emberek pedig egyre inkább a Nyugat-Európára jellemző életstílust veszik át – demográfiai következményeivel együtt. Az egykepolitika azért vált túlhaladottá, mert a jelenlegi városlakó kínai fiatalok jelentős része nemhogy több gyereket nem akar nevelni, de sokszor egyet sem. Inkább utazgatnak, korábban elképzelhetetlen luxuscikkekre költik pénzüket. Eközben a sokkal szegényebb sorban élő vidékiek sem akarnak, nem tudnak több gyereket fölnevelni.
A fő ok a kínai gyermekjóléti, szociális juttatások hiánya, magyarul a gyermekvállalás drágasága.
A legtöbb oktatási szolgáltatásért a bölcsődétől kezdve fizetni kell. Gyes, gyed helyett sok tartományban csak néhány hetes szülési szabadság jár az anyáknak, ebből a szempontból az ország meglepő mértékben hasonlít Amerikára. Bár Kína hivatalosan még mindig kommunista országnak tartja magát, az állami újraelosztás mértéke meg sem közelíti a nyugat-európai jóléti államokban megszokott szintet sem. Kevés adót szednek be, viszont ennek megfelelően sok jóra nem is számíthat az ember az államtól. Az első gyerek esetében sem. A „kvótán felüli” gyerekeket pedig elrettentő erejű büntetésekkel sújtották.
Hogy pontosan milyen szankciókra számíthatott, aki a törvények ellen vétve illegálisan nemzett, szült további gyerekeket, az városról városra változott, nem kis részben a helyi hivatalnokok ügybuzgósága, belátása, megvesztegethetősége szerint. Általánosságban azonban elmondható, hogy az extra gyerek születésekor olyan magas pénzbüntetést kellett fizetni, hogy az megroppanthatta a család egzisztenciáját. Emellett az egész család egy csapásra kiesett a szociális ellátórendszerből, tehát nemcsak a második gyerek, de a család egyetlen tagja sem volt attól kezdve jogosult semmilyen támogatásra (ingyenes orvosi ellátás, oktatás). És persze a szankcióknak voltak kevésbé formalizált, mégis elrettentő erejű módozataik is, amelyek a kvótán felüli gyermeket vállaló szülők társadalmi előrehaladását gátolták. A munkahelyükön esélytelenné váltak például jutalmakra, előléptetésre, fizetésemelésre.
Kína utóbbi évtizedekben tapasztalt példa nélküli gazdasági növekedését a szinte korlátlanul rendelkezésre álló olcsó munkaerő tüzelte. Ennek hamarosan vége szakad. Egyrészt a csökkenő népszaporulat miatt kevesebb fiatal lép a munkaerőpiacra, másrészt a munkások életszínvonalbeli igényei megnőttek. Mindkét fejlemény a munkaerő drágulását okozza, egyúttal csökkenti Kína befektetéseket csábító vonzerejét, amelyet a „világ gyártóüzemeként” élvez.
Mi várható most? Kína – sőt a világ – képes lesz-e megbirkózni az újra szaporodni kezdő kínaiakkal? Ha egyáltalán szándékukban áll ilyesmi.
– Kiszámítottam, hogy az egykepolitika harmincöt éve alatt körülbelül 250-300 millió gyermek nem született meg Kínában. Ha világra jönnek, annak hatásai nemcsak Kínában, de globálisan is érződtek volna. Ők már örökre elvesztek, ezután sem fognak megszületni. Az egykepolitika olyan drasztikus beavatkozás volt a természetes demográfiai folyamatokba, amilyet csak egy diktatórikus berendezkedésű országban lehetett végrehajtani – tartja Hajnal Béla. – Beszéltem indiaiakkal is, ahol a túlnépesedés a kínaihoz hasonló méreteket öltött. Ők egyértelműen kizárták, hogy náluk is be lehetne vezetni hasonlót, mivel India demokratikus ország, és az emberek nem engedték volna. De ez már a múlt. A jelenlegi kínai tendencia nem is Kelet-Európa, hanem inkább Franciaország, illetve Skandinávia termékenységi mutatóira hasonlít. A jelenlegi tizenhatmillió gyermek helyett talán 19-20 millió születik évente. Több semmiképpen sem.
– A kínai társadalom nagy része már az elmúlt évek enyhítéseit sem használta ki. A feljogosított párok mindössze tizenkét százaléka élt a második gyerek lehetőségével. Feltételezhető, hogy ha mindenkinek lehet majd második gyereke, hasonló arányban fognak ténylegesen is megszületni ezek a gyerekek – mondja Salát Gergely. – Olyan nagy a verseny a társadalomban, olyan drága az élet, hogy a többség nem tud, nem akar gyereket vállalni. Néhány százezerrel, esetleg egy-két millióval biztosan nőni fog évente a gyerekek száma, de ez Kínában elhanyagolható.

2015. december 19.