Galaktikus banalitás

A jövő héten mutatják be világszerte a Csillagok háborúja filmsorozat hetedik részét, Az ébredő erőt. A filmtől fanatikusok milliói várják, hogy az előzménytrilógia gyalázatosan rossz darabjai után helyreállítja a sorozatot körüllengő pátoszt. Mások attól tartanak, hogy a Disney által felvásárolt franchise már soha nem lesz a régi, Miki egér szelleme folyton ott lebeg majd a szereplők felett.

Es war einmal vor langer Zeit in einer weit, weit entfernten Galaxis… – ezt a mondatot láttam először a „Csillagok háborúja”-beli univerzumból valamikor a kilencvenes évek elején. Bujákon, egy állami vállalati üdülőben nyaraltunk, ahol zárt láncú videórendszer üzemelt. A recepción lehetett megrendelni a filmeket, amelyeket VHS kazettáról játszottak le, és az összes szobában nézni lehetett őket, ha a vendégek a kilences csatornára kapcsolták a tévét. Az első Csillagok háborúja filmet választottuk (amely valójában időrendben a negyedik, de erről akkor még fogalmunk sem volt).
Amikor elkezdődött a film, kiderült, hogy nem az akkor már szinte minden videóval rendelkező ismerős birtokában lévő, (illegálisan) agyonmásolt, mai szemmel szinte nézhetetlen kópiáról van szó, hanem a németről. A feliratok mind németül voltak, a sarokban ott volt a Sat1 strandlabdás logója. De a nagyobb meglepetés csak ezután jött: dacára a német tévéből rögzített képnek, a szereplők magyarul beszéltek. Máig nem értem, hogyan állhatott elő olyan helyzet, hogy valakiknek megvolt a profi, magyarul beszélő szinkronsáv, de nem volt meg maga a film, ezért összehegesztették a némettel. Sok-sok évvel az internetes letöltések és a bárki számára elérhető komputeres videószerkesztés előtt.
Később kiderült, hogy rengeteg embernek fűződik valamilyen személyes élménye a Csillagok háborújához. Sokan rajonganak érte, valamivel kevesebben utálják (például azért, mert az egyébként sokkal jobb Star Treket, vagyis az Űrszekereket, a legnagyobb rivális sci-fi sorozatot kedvelik), de a legtöbben nem vitatják, hogy a Csillagok háborúja jelentős fejezete a filmtörténetnek: világszerte rányomta bélyegét egy generáció ifjú éveire. Sokan nyíltan elismerik, hogy amikor felcsendül John Williams főcímdala, libabőrös lesz a karjuk. De mi emeli ki ezt a sorozatot a sok más, látszólag tökéletesen ugyanilyen tudományos-fantasztikus film közül?
– Mi is egy nyaralás alkalmával láttuk az eredeti trilógia első darabját a nyolcvanas évek elején. Akkor a gyermekeink egészen fogékony életkorban voltak. A Csillagok háborúja így nagy családi szerelem volt a számunkra – mondja S. Sárdi Margit irodalomtörténész, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régi magyar irodalomtörténeti tanszékének munkatársa, akinek egyik szakterülete a sci-fi irodalom. – Mindenki azonnal látta benne, hogy ez nem egy az ezernyi más sci-fi közül. A korszak egyéb tudományos-fantasztikus filmjéhez (például az Orion űrhajóhoz) képest a Csillagok háborúja egyszerűen fenomenális volt. Egy egészen igazi világ. Akkor még nem tudtunk számítógépes trükkökről, így ami a vásznon megjelent, az sokkal inkább a valóság illúzióját keltette a nézők számára. Manapság már mindenki tudja, hogy bármit lát egy filmben, az komputertrükkök sorozata.
S. Sárdi Margit szerint a Csillagok háborúja mindenkit megrendített, mert tökéletesen eltalálta a közönség szívéhez vezető utat. Csak azok tudtak neki ellenállni, akik a sci-fit magát utasították el. Itt egy pillanatra meg kell állnunk, mert – a felületes szemlélő számára talán meglepő módon – a sci-fi rajongók egy része határozottan tiltakozik az ellen, hogy a „Csillagok háborúja”-beli történeteket ide soroljuk. Szerintük ugyanis, ahogy az elnevezése is utal rá, a sci-fiben legalább olyan fontos szerepe van a tudománynak, mint a fantáziának. Nos, való igaz, hogy a tudományos háttér a Csillagok háborújában nem kifejezetten betonbiztos – gondoljunk csak magára az „erőre”.
Más teoretikusok ugyanakkor a sci-fi kereteit megengedőbben értelmezik, így abba a Csillagok háborújához hasonló űrbeli fantáziafilmek is beletartoznak. Abban a legtöbb szakértő megegyezik, hogy a Csillagok háborúja az űropera (gúnyosabb megfogalmazásban: űroperett) műfaj állatorvosi lova. Az űropera a Wikipédia szócikke szerint olyan drámai, grandiózus sci-fi kalandtörténet, amely a hősies főszereplőre és az akciódús cselekményre fókuszál. Általában a távoli jövőben játszódik az űrben vagy messzi, ismeretlen világokban, és jellemzően optimista a hangneme. Gyakran háborúról, harci virtusokról és az emberi természet legelemibb pozitív és negatív megnyilvánulásainak örök küzdelméről szól. Tehát az operát nem zenei értelemben, hanem a történetvezetés jellemzőjeként kell érteni.
– A Csillagok háborúja sikerének az a titka, hogy az emberiség legnagyobb vágyaiból állították össze, méghozzá rendkívül szerencsés módon. A szabadságért való küzdelem mindig is kedves volt a közönség számára, itt pedig galaktikus méretekben folyik a szabadságharc – folytatja az irodalomtörténész, aki a Magyar Sci-fi Történeti Társaság alapító elnöke. – A misztikus „erő” és a „sötét oldal” fókuszba állításával e szabadságharcot sikerül kitágítania jó és rossz örök küzdelmévé. A sötét és a fehér ellentéte és sok egyéb ősi szimbólum keresztül-kasul szövi a filmeket (már az őstrilógia három darabját).
A kevésbé rajongó szemlélőt éppen ez a leegyszerűsített, mondhatni, didaktikus történetvezetés, az egydimenziós jó és rossz oldalak taszíthatják. A jókat és a rosszakat az egyértelműség kedvéért még fénykardjuk színében is megkülönböztetik.
– Ugyan már, a mesékben is jók és rosszak vannak, mégsem unta meg őket soha az emberiség – vág vissza S. Sárdi Margit akadékoskodó ellenvetésünkre. – Az igazán nagy sikerű művek sohasem vadonatúj elemek sokaságát tartalmazzák, hanem jól ismert, bevált összetevők újszerű kombinációiként jönnek létre. Ha megnézzük a Harry Pottert, abban milyen új alapelemeket találunk? Nem sokat. Persze a szabadság–elnyomás, a jó–rossz harca ősi, de az ezekből összegyúrt világ merőben új volt. A nézőket megnyugvással töltötte el a tudat, hogy bármerre vetődjön is az emberiség a galaxisban, a jók küzdeni fognak az elnyomó gonosz ellen.
A Csillagok háborúja tehát művészi értelemben szinte tökéletesre komponált, a rajongóknak (és a nem meggyőződéses ellenállóknak) katarzist kínáló alkotás.
A hollywoodi filmgyártás azonban mégiscsak a pénzről és kiszámíthatóságról szól. Ha lehet, George Lucas ezen a fronton még nagyobbat alkotott. Sokan meglepődhettek, hogy 1977 májusában a forgatását tekintve első film kezdő képsorain azt látták: IV. rész. Hogy lehet negyedik rész, amikor nem volt előtte egy sem? Nos, talán semmi sem bizonyítja jobban Lucas intelligenciáját, nagy formátumú elképzeléseit, mint az, hogy már a teljesen bizonytalan sikerességű és így kétséges utóéletű első filmet is úgy forgatta le, hogy az tökéletesen passzoljon az elképzelt 3×3-as trilógiájába. Tehát az először leforgatott három epizód a történet közepének készült már eleve. A fogadtatást tekintve profetikus című Baljós árnyakkal kezdődő előzménytrilógia három részét 1999 és 2005 között mutatták be, és most kezdődik A jedi visszatér című negyedik résznél abbamaradt történet folytatása.
Lucasról kollégái gyakran mesélik, hogy a mindennapokban meglehetősen szétszórt rendező. Mindez azonban nem mondható el produceri és üzletemberi énjére. Hatalmas vagyonát egyetlen ügyes üzleti húzással alapozta meg. Író-rendező létére a hetvenes évekig szinte teljesen ismeretlen módon nem a fix gázsiból akart meggazdagodni, hanem, mintegy felelősséget vállalva a produkció leendő (és előzetesen meglehetősen kétségesnek tűnő) sikerességéért, „megelégedett” csupán a film járulékos jogaival, illetve az esetleges folytatások jogdíjaival. Járulékos jogokon a mozijegyből, a videokazettából és a tévés sugárzásból származó bevételeken kívül minden mást érteni kell.
Vélhetően a Lucasszal szerződő stúdióvezetők legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy valójában mennyi pénzt akar majd kisajtolni a film körüli, nagyrészt az ugyancsak őáltala irányított marketinghadjárat által feltüzelt felhajtásból. A keményvonalas „Csillagok háborúja”-rajongók most úton-útfélen a filmsorozat jogait nemrégiben Lucastól megvásárló Disney-t vádolják jó előre azzal, hogy csak azért kellett neki a franchise, hogy pénzzé tegye az utolsó űrhajócsavarig az egészet. Mintha teljesen elfelejtették volna, hogy mi ment a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának Amerikájában.
Ma már teljesen megszokott, hogy a gyerekeknek szóló filmek szereplői, járművei, emblematikus színhelyei milliónyi használati tárgyon jelennek meg a kutyatáltól a gyorséttermi papírpoháron keresztül a cipőkanálig. Ha elég sikeres a film, a gyerek az áruházban szinte minden olyan tárgyat megvetet a szüleivel, amelyen a mozira utaló képeket lát. Olyannyira megszokott ez az angol kifejezéssel merchandisingnak nevezett eladási technika, hogy nem is emlékszünk, mikor találták ki. Amerikában, bár előképei természetesen voltak, a Csillagok háborúja idején vált iparszerűvé. Sok szerző szerint valójában az élet minden szegletét elérő „Csillagok háborúja”-merchandising tette a filmsorozatot Amerikában igazi kulturális jelenséggé.
Szinte mindenki, aki a nyolcvanas évek elején volt kisiskolás, tudja, hogy mi az a Vampa (A Birodalom visszavág elején a fagyos Hoth bolygón Luke-ot és kedves hátasállatát megtámadó jégszörny), pedig a neve a filmben nem hangzik el egyszer se. Viszont a filmbeli kaland alapján piacra dobott játékokat akkor is el kellett nevezni, ha azoknak eredetileg nem is volt nevük (valamit írni kellett a Mikulásnak szóló kívánságlistákba). A „Csillagok háborúja”-beli univerzum sok szereplője, helyszíne nem is szerepelt a moziban (vagy ha igen, teljesen jelentéktelen szerepe volt egy, a vásznon néhány másodpercre feltűnő statiszta személyében). A játékok univerzuma azonban saját életre kelt. „A filmekben nincs pénz, hadd mondjam el nektek. Az összes pénz az akciófigurákban van – mondta George Lucas az idei Sundance filmfesztiválon egy Robert Redforddal folytatott telt házas pódiumbeszélgetésen. – Ha megszerzed a film tulajdonjogát, ahogy én is csináltam, rengeteget kereshetsz vele. De ehhez birtokolnod kell, amihez előtte sok pénzt kell belefektetned.”
Neki hihetünk. Míg a Csillagok háborúja első hat része mindeddig 4,3 milliárd dollárt hozott a mozipénztárakban, 3,8 milliárd jött be a VHS- és DVD-eladásokból, 2,9 milliárd a videojátékokból, 1,8 milliárd a könyvekből és szinte elhanyagolható 1,3 milliárd egyéb más módokon, addig a játékok 12 milliárd dollárt (3,5 billió forintot) fialtak a Lucasfilm és az eredeti sorozatot gyártó 20th Century Fox filmstúdió számára. Az eredeti játékfigurák némelyike azóta a műkincsekhez hasonlóan árverésen cserél gazdát a gyűjtők között.
A legértékesebb közülük nem is az egyik főszereplő, hanem a Tatuin bolygó törpe növésű, csuklyás lakója, egy dzsava (jawa). De nem akármilyen, hanem műanyag köpenyes. Ennek az a magyarázata, hogy 1977-ben műanyag köpennyel kezdték árulni a dzsava figurákat, és ugyanúgy 1,99 dollárért adták őket, mint a többi szereplőt. Csakhogy mivel a dzsavák életnagyságban is törpék voltak, a játékgyártó úgy érezte, hogy a vásárlók esetleg becsapva érezhetik magukat, hiszen ugyanannyi pénzért feleakkora bábut kapnak. Ezért alig néhány hónap múlva átálltak a néhány fillérrel többe kerülő (és így „értékesebbnek” gondolt) textilköpenyes dzsavák gyártására. A műanyag ruhás változatból tehát viszonylag kevés készült, és a ritkaság egy gyűjtő számára egekig emelheti egy tárgy értékét (még akkor is, ha értéktelen vacakról van szó). Manapság így bontatlan, hibátlan csomagolású, műanyag köpenyes dzsaváért akár 18 ezer dollárt (5,2 millió forintot) is elkérnek – és megadnak.
Még a függetlenség utolsó évében is (amikor már tíz éve nem jött ki újabb mozifilm) 1,5 milliárd dollár bevételt termelt a franchise Lucasnak. Érthető, ha a Disney boldogan fizetett érte 4 milliárdot. Ilyen előzmények után talán biztosak lehetünk benne, hogy az új tulajdonos a Csillagok háborúja hagyományaihoz méltóan fogja kezelni a galaktikus vagyontárgyat.

2015. december 12.