Műegér a labirintusban

Száz évvel ezelőtt született az ország első középiskolai számítástechnika-tanára, a piarista Kovács Mihály, aki már több mint fél évszázada is kibernetikát oktatott. Róla és rendtársáról, Öveges Józsefről szól a piarista gimnáziumban most nyílott kiállítás.

Se ujját, se lapjaimat ne nyálazza! – ez áll kézzel írva Öveges József Bevezetés a természettanba című 1948-as tankönyvének borítóján, amely a piarista gimnázium folyosóján rendezett kiállítás egyik vitrinjében látható. Talán éppen a szerző írhatta rá, hiszen legendásan tartott a baktériumoktól és a fertőzésektől. A kötet mellett rejtélyes nevű fizikai mérőműszerek és demonstrációs eszközök sorakoznak az üveg alatt: magdeburgi félteke, szferométer, higroszkóp, planiméter, aerométer.
Nem fogunk minden darabot bemutatni, de a magdeburgi félteke (pontosabban féltekék, hiszen a működéshez két darabra volt belőlük szükség) talán megér néhány szót. Otto von Guericke német fizikus fejlesztette ki ezeket az eszközöket, méghozzá az 1654-es híres kísérletéhez, amelyet Magdeburg város főterén mutatott be. A féltekék egyenként üreges félgömböt formáznak, egymáshoz illesztve őket tehát egy teljes gömböt kapunk. Ezután ki lehet szivattyúzni belőlük a levegőt, a kialakuló vákuum (pontosabban a kívülről rájuk nehezedő levegő nyomása) pedig összetartja a féltekéket. Guericke féltekéit 1654-ben nyolc ló sem tudta szétválasztani egymástól.
A piarista gimnázium – első hallásra, egyházi intézmény lévén, talán meglepő módon – évszázadok óta jelentős szerepet játszik a magyarországi természettudományos közoktatásban.
– A XVIII. században még csak két nagy papi tanító rend működött, a jezsuita és a piarista. Utóbbiak azzal különböztethették meg magukat a jezsuitáktól, hogy már akkor is tanítottak természettudományokat – mondja Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa. – 1744-ben éppen ebben az iskolában kezdtek el newtoni fizikát tanítani. E hagyomány aztán végig megmaradt, és továbbvezetett egészen a XX. századig.
A tárlat a két leghíresebb múlt századi piarista tudós tanár, Öveges József és Kovács Mihály munkásságát állítja fókuszpontjába. Öveges nevét még azok is ismerik, akik talán egyetlen műsorát sem látták a tévében. A tárlókban sok tárgy a fekete-fehér felvételekről is ismerős lehet. Talán a leghíresebb „sztár” Heki, a rezonanciakutya. Felszólításra mindig engedelmesen előjött házából (a hangrezgés bontja az áramkört, így a Hekit benn tartó elektromágnes elengedi az ebet).
– Öveges József kereten kívüli piaristaként Száz kérdés, száz felelet című műsorába rendszeresen meghívta vendégként Kovács Mihályt és az ő kibernetika-szakköröseit. Ők pedig mindig vittek magukkal olyan bemutató eszközöket, amelyeket a gimnázium fizikaszertárából kölcsönöztek ki – folytatja a tárlatvezetést Borbás Péter, a kiállítás kurátora, a piarista múzeum muzeológusa. – Öveges József igen jó színészi talentumokkal is rendelkezett. Nagyon szeretett szerepelni, és a gesztusai, mimikája nagyban segítették a rádióban és a tévében is.
Kovács Mihály neve (pláne említett kibernetika-szakköre) sokkal kevésbé ismert, noha az informatikával foglalkozó kutatók, vállalatvezetők között igen sokan vannak, akik az ő fakultációin találkoztak először az informatikával. A piarista gimnáziumban vezetésével indult meg a magyar számítástechnika-oktatás, még abban az időben, amikor a komputerek tudományát inkább kibernetikának hívták, és nemhogy személyi számítógépek, de még mikrocsipek sem léteztek.
De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a száz évvel ezelőtt, 1916-ban született fizikatanár, aki tizennyolc évesen lépett be a piarista rendbe, már 1944-ben is többezernyi magyar gyermek jövőjét alapozta meg azzal, hogy segített megmenteni az életüket. Amikor – már elismert gimnáziumi fizikatanárként – meghallotta, hogy a végóráit élő nyilashatalom negyvenezer leventét vitt külföldre harcolni a nácik oldalán, nyelvtudás, helyismeret és minden egyéb híján is gondolkodás nélkül utánuk ment rendtársával együtt, és próbálta tábori lelkészként óvni őket, oktatásukat és lelki gondozásukat megszervezni. A legutolsó alakulattal tért végül haza több mint egyévnyi hadifogság után. Emlékeiről írta a Negyvenezer magyar levente kálváriája a második világháború végén című könyvét.
A háború után – még a technológiai információknak is gátat szabó hidegháborús határok totális lezárulta ellenére is – eljutott az új tudományág, a számítástechnika (kibernetika) első vívmányainak híre Magyarországra. Kovács Mihályt ez azonnal rabul ejtette, és egy nyugati zsebkönyv segítségével szakkört szervezett a témában a piarista gimnáziumban.
– Kovács Mihály volt a magyarországi informatikai tehetséggondozás előfutára. Ugyanabban az évben kezdte a kibernetika gimnáziumi oktatását, az 1958–59-es tanévben, amikor az első magyar számítógép, az M–3-as működni kezdett. Ezt a gépet egyébként alig néhány hónappal az indulás után már meg is mutatta tanítványainak. Valódi jövőbe látó személyiség volt, különös érzékkel ahhoz, hogy ráérezzen a később fontossá váló tudományokra – mondja Képes Gábor, a kiállítás szakmai partnere, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) főmunkatársa. – Látta, hogy diákjainak végzésük után milyen tudásra és készségre lesz szükségük. A számítástechnika és az ipari automatizálás jelentőségének felismeréséhez nem jósnak kellett lennie, hanem pontosan kellett ismernie a szakirodalmat. Sok nyugatra emigrált tanítványa küldött neki tanszerkatalógusokat, módszertani segédleteket, amelyeket beépített pedagógiai munkájába.
A legrátermettebb tanulók ötletei nyomán egyre-másra készültek a szakkörben a komputerek legalapvetőbb működési elveit demonstráló eszközök – „játékok”, mondanánk, ha ez a szó nem tenné ezeket komolytalanná sokak szemében. Pedig nagyon is játéknak szánta őket, okos, a tudomány szépségeire ablakot nyitó játéknak. Számos klasszikus játék stratégiáját algoritmizálták a gimnazisták a következő évtizedekben, emellett pedig kibernetikus állatot is építettek: labirintusból kitaláló műegeret.
Bizonyos értelemben Kovács Mihály a piarista gimnázium hátrányából kovácsolt előnyt. Egyházi iskolai érettségivel rosszabb esélyekkel indultak a diákok a felsőoktatási felvételin, mint a többiek. A piaristáknál végzettek közül ezért különösen sokan hagyták el az országot. A számítástechnika-tanár sokukkal tartotta a kapcsolatot, így nyugaton is számos ismerőssel rendelkezett. Igen hamar tudott mikroszámítógépet szerezni, amelyen már a hetvenes évek végén BASIC nyelven programoztak a szakkör hallgatói.
– A gimnáziumi évek alatt is felnőttként kezelte hallgatóit, akik szakkörein az egyetemi szemináriumokra jellemző előadásokat tartottak. Mindig tiszteletben tartotta a diákok „szerzői jogait” az általuk épített kibernetikai demonstrációs eszközökhöz, egyszerű számítástechnikai játékokhoz – folytatja Képes Gábor. – A szakkör legjelentősebb alkotása talán a Mikromat nevű kibernetikai építőkészlet. Ez egy négy jelfogóval működő egyszerű számítógépmodell volt, amelynek segítségével a gyerekek megismerkedhettek a komputer részegységeinek alapvető működésével. Kereskedelmi forgalomba is hozták, több ezer példány elkelt belőle a hatvanas évek második felében.
Kovács Mihály mély barátságot ápolt Öveges Józseffel, akinek a halála után ő gondozta hagyatékát. Miután 1982-ben szembetegsége miatt nyugdíjba kellett vonulnia, ő írta meg a tévéprofesszor életrajzát. Tíz évvel ezelőtt hunyt el a budapesti rendházban.

2016. június 4