Sosem látott Duna

Az oktatási statisztikák azt mutatják, hogy több cigány gyermek érettségizik, és többen tanulnak tovább a felsőoktatásban, mint valaha. Látszólag tehát nagy előrelépés történt. Az előbbi tény ellenére magyarokhoz képest mégis egyenesen nőtt a romák lemaradása az oktatásban. Ki lehet-e törni az iskolázatlanság táplálta ördögi körből?

Sötét lila káposztalé PET palackban, az egyik tanuló hozta otthonról. Molnár Anna kémiatanárnő keveset önt belőle a kémcsövekbe, majd különféle reagenseket tölt hozzájuk. Először lúgos nátrium-hidroxidot, mire a színe sötétkékké változik. Megkérdi az osztályt, ki hozott (savas) citromlevet. Másik nebuló ugrik fel, kiviszi a kis flakon alján lötykölődő sárga folyadékot a tanári asztalhoz. A tápiószőlősi református általános iskola hetedik osztálya jól viselkedik, talán még azt is megkockáztathatjuk, érdekli őket, amit a tanárnő magyaráz nekik. Az osztályba nagyjából fele-fele arányban járnak cigányok és magyarok, de ez itt és most nem jelent semmit. Mindenki csendben ül, és figyel.
Persze a kép csalóka lehet, hiszen az osztályteremben az iskolaigazgató is jelen van (belépésünkkor és távozásunkkor rutinszerűen felállt mindenki). Viszont valódi rendre utalhat, hogy a folyosóról, zárt ajtó mögül sem hallottunk ricsajt, sem a tanár fegyelmezését.
– A mi iskolánk az egyetlen általános iskola Tápiószőlősön, és tényleges integrált intézményként mindenkit befogadunk. A súlyosan hátrányos helyzetű gyerekektől kezdve a különféle okokból speciális nevelési igényű diákokon keresztül a tehetségesekig mindenkit, mindezt úgy, hogy a legtöbb évfolyamon már csak egy osztály van – mondja Szegedi György igazgató.
– Eközben a hátrányok kompenzációjával is foglalkoznunk kell. Tanulóink kétharmada hátrányos helyzetű, romák, nem romák vegyesen. Erre tevődnek rá az otthonról hozott kulturális különbségek. Nagy problémát jelent például a szülőkkel való kapcsolattartás. Alig jön valaki szülői értekezletre, fogadóórára, iskolai rendezvényekre. Viszont nincs olyan tapasztalatom, hogy e tekintetben különbözőképpen viselkednének a cigány és a nem cigány szülők.
Az igazgató szerint a jelenlegi szülői generációval nehezebb az együttműködés, mint korábban, és ez a helyzet inkább romlani fog az eljövendő években. A mostani roma szülők egy része „a munka világától távol van”. Ha el is végezték az általános iskolát, és ha tovább is tanultak valamilyen középfokú iskolában, kevés esetben van olyan szakmájuk, amellyel sikeresen el tudnának helyezkedni. Mindez azt okozza, hogy a gyerekek előtt nincs példa, nem látják nap mint nap, hogy a szüleik reggel munkába indulnak, majd délután hazatérnek, és megbeszélik a nap tapasztalatait. Minthogy soha vagy csak nagyon régen dolgoztak, nem tudják elképzelni, hogy valójában hogyan néz ki egy üzem belülről, és miből áll az alkalmazottak munkája. Sokszor pedig e hiányos tudásuk miatt tartják távol a gyermekeiket olyan foglalkozásoktól, amely esetleg tisztes megélhetést biztosítana számára.
– Vallási alapokon nyugvó iskola lévén, a bibliai tanítás is megtiltja nekünk, hogy bármiféle különbséget tegyünk a tanulók között, származásuk alapján. De nincs is lényeges különbség, sem a tanulmányi eredményben, sem a magatartásban. Az iskolában minden rendelkezésre áll a roma és a nem roma gyerekek számára – folytatja az igazgató. – A probléma a családi háttérben áll. Igyekszünk együttműködni a családsegítő szolgálattal és civil szervezetekkel is, de hiányoznak a minták. Sok családban nincs is az életnek ritmusa, az éjszaka és a nappal összefolyik számukra. A gyerekek nem szokják meg, hogy feladataikat rendszeresen, időre kell megcsinálniuk. Emiatt gyakoriak a késések, az igazolatlan távollétek. És ezeknek nincs következménye a családon belül.
Kis település lévén hamar feltűnik, ha egy gyerek iskolaidőben az utcán cselleng. Az iskola is próbál utánamenni e problémáknak, az osztályfőnökök gyakran járnak ki a családokhoz. A külterületekről mikrobuszokkal hordja az iskola tanulni a diákokat, ha nekik, szüleiknek nincs lehetőségük autóval, biciklivel iskolába járni (Tápiószőlős kis falu, főutcája mégis több kilométer hosszú). De nem elég, ha egy gyermek rendesen jár iskolába, és megfelelően teljesít, ha otthon nem kapja meg a megfelelő motivációt és orientációt a pályaválasztáshoz. A tanárok próbálják irányítani a tanulókat a számukra megfelelőnek vélt szakmák irányába, és viszik is az osztályokat gyárlátogatásra, de a családi lökést nem nélkülözhetik.
A tápiószőlősi iskola eredményei kiemelkedőek, hiszen az elmúlt években gyakorlatilag minden tanulójuk, függetlenül etnikai hovatartozásától, tizenhat éves koráig elvégezte a nyolc osztályt. Ennek az az oka, hogy az iskola nemcsak tanítja, de fejleszti is a gyerekek képességeit. „Nyilvánvalóan, ha nem fognánk a kezüket, nem szerveznénk folyamatosan készségfejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat, és a nevelőtestületet nem készítettük volna föl, úgymond nem érzékenyítettük volna a problémák kezelésre, sokkal rosszabbak lennének az eredményeink”, így Szegedi György.
Az iskola udvarán sétálunk. Először csak a testnevelésórán lévő tanulók vannak kint, a fiúk fociznak, a lányok a kifejezetten tágas udvar végében gimnasztikáznak. Az épület mögött az iskola két mikrobusza pihen, rajtuk felirat: gyermekszállítás.
Minden rendezettnek tűnik, a betonra ugróiskola, malomjáték vonalait festették föl. Kicsöngetnek, a diákok kirohannak a szabadba. A fiúk nagyon érdeklődnek a fotós felszerelés iránt, egyikük elmondja, hogy kőműves akar lenni. Az iskola mellett álló pékségbe betérve meglepődve tapasztaljuk, hogy a pult szinte teljesen üres, pedig még dél sincs. Csak néhány tegnapi pogácsát sikerül vásárolnunk, más sütemény szinte nincs is. Viszont vannak társasjátékok, csocsóasztal és könyvespolc. Az eladó hölgy elmondja, hogy az épületben régebben könyvtár működött, onnan maradtak a könyvek. Az iskolából pedig gyakran átjárnak a gyerek társasjátékozni.
Az igazgató szerint az iskolában nem tapasztalható romák és nem romák között konfliktus. Ugyanakkor az etnikumtól független, családok közötti viszálykodás gyakran beszűrődik az iskola falain belülre is. A tanulók (és családjaik) többsége hátrányos helyzetű, magyarul szegény. A nehéz körülmények között élők között gyakoribban az összetűzések, és ez alól a gyerekek sem tudják kivonni magukat. Az iskolában tapasztalható konfliktusok zöme is az efféle, szociális hátterű veszekedésekre vezethető vissza, és ezek megoldása nem hárulhat kizárólag a tantestületre.
– Egy egészséges tanári karban nem lehet jelen a megkülönböztetés és az előítélet, de kétségtelenül jelen vannak e nézetek az országban. Gyakran egy-egy, a társadalmi normákat nem tisztelő család viselkedése miatt alakulnak ki az egész társadalmi csoportot megbélyegző sztereotípiák. Ha azonban a nevelőtestület ismeri a roma közösség szokásait, kultúráját, és ennek megfelelően értékeli a gyerek viselkedését, hozzáállását, az megkönnyíti a problémák rendezését. Mindkét oldalról kell a közeledés – vallja az iskolavezető.
– Nem akarom letagadni, vannak kudarcaink is. Tetten érhető sokszor, hogy a tanulásnak, tudásnak nem mindenhol van meg az értéke. Vannak azonban olyan családok is, akik fontosnak tartják, hogy a gyerek kitűnjön, különb legyen, jobban éljen, mint ők. Ha ezt a meglévő motivációt erősíti a tanár, van lehetőség előrelépésre. A roma családok körében a hangszeres zenei és a sporttanulmányok bírnak a legnagyobb presztízzsel.
Tápiószőlősről minden évben küldenek végzős tanulókat az Arany János Tehetséggondozó Programba. Ennek célja, hogy támogassa a kistelepüléseken élő, szociálisan rászoruló tehetséges diákokat, akiknek anyagi okokból egyébként nem lenne esélyük arra, hogy gimnáziumban tanulhassanak tovább. A programba kerülés együtt jár a családtól távoli, bentlakásos kollégiumi léttel. Szegedi György elmondta, hogy meglehetősen vegyesek a tapasztalataik, mert a programba bejuttatott roma diákok egy része hamar kimarad az iskolából. Szerinte ennek fő oka éppen a bentlakásos jelleg, a családok nem akarják, hogy gyermeküket kiemeljék a közösségből. „De még mindig több sikerünk van, mint kudarcunk.” A tanulói kompetenciák közül a legnagyobb problémát az értő olvasás képességének hiánya okozza az igazgató szerint. Sok családban hiányzik az olvasás kultúrája, nincsenek könyveik, gyakorlatilag sohasem olvasnak. Hiába tanul meg a gyermek így mechanikusan olvasni, ha otthon nem késztetik arra, hogy értelmezze az olvasottakat, képtelen lesz bármiféle szakképzettséget igénylő munkakört ellátni. Nem lesz képes megérteni a biztonsági előírásokat, a gépek jelzéseit, így még akkor sem alkalmazzák, ha a munkaadó egyébként nem táplálna ellenérzéseket vele szemben.

***

Integrált általános iskolájába jártam, ahol együtt tanultak a cigányok és a nem cigányok. Az iskolába ma már kizárólag roma diákok járnak – mondta korábban lapunknak a Roma Sajtóközpont Aranypánt díjával kitüntetett Horváth József, a Debreceni Egyetem molekuláris biológusa. E két mondat egyszerre volt felemelő, és tanúskodott az integrált oktatásban rejlő esélyekről (hiszen József a doktorátusért kutat), illetve rántott vissza azonnal a földre. Hiába tilos ugyanis elvileg a szegregáció, az „organikusan”, szegény és gazdag iskolák, osztályok kialakulásával is létre jöhet. Ugyanannyira tévútra visz ezért a megveszekedett rasszizmust okolni, mint a cigányok „természetét” emlegetni.
Milyen valójában ma Magyarországon cigány iskolásnak lenni?
– Minél szegényebb családba születik egy gyerek, annál nehezebb dolga van az életben. Ez ugyanúgy igaz az oktatási rendszerre, mint az élet bármely más területeire. Ezt azért fontos leszögezni, mert a szegénység és a romák helyzete elválaszthatatlan egymástól. Magyarországon a szegények negyven százaléka roma, és a romák nyolcvan százaléka szegény. Ezen felül azonban romának lenni még a nem roma szegényeknél is nehezebb – mondja Kézdi Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének (MTA KTI) tudományos főmunkatársa, aki szerzőtársával, Kertesi Gáborral együtt sok éve kutatja a cigány fiatalok helyzetét.
– A húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest jelentős fejlődés történt: ma több roma tanuló végzi el a középiskolát, többen mennek középiskolába, gimnáziumba, és többen érettségiznek. Jelentős felzárkózást látunk tehát.
Amíg korábban elenyészően kevesen tették le az érettségit, és szinte egyáltalán nem volt egyetemi továbbtanulás, addig a mai roma fiatalok csaknem egynegyede érettségizik (többségük szakközépiskolában). Az egyetemre, főiskolára felvett roma fiatalok aránya pedig négy-öt százalék. Utóbbi hányad viszont lemaradt a többségi társadalomhoz képest. Ennek oka, hogy az egyetemisták aránya a nem romák között jóval nagyobb mértékben nőtt, mint a romák között.
A kutató szerint tehát a cigányok oktatási helyzete ma nem rosszabb, sőt sok szempontból jobb, mint két évtizede. Még mindig vannak azonban jelentős különbségek. Míg a jó képességű nem roma végzős általános iskolások többsége gimnáziumba megy (ahonnan aztán a nagy részük továbbtanul), addig a hasonlóan jó képességű romák inkább szakközépbe mennek. Ennek főként gazdasági okai vannak. A cigány gyerekek családja, és részben tanáraik, sokszor úgy gondolják, hogy nem lesznek képesek a gimnáziumi (és esetlegesen az egyetemi) tanulmányokat finanszírozni. Ezért különösen csábítónak tetszhet a szakközépiskola, ahol szakmát is tanul a gyerek, bár fele akkora esélye lesz a továbbtanulásra. Vagy még annyi se, ha a nemrégiben bemutatott, lebutított közismereti tanulmányokat előíró szakgimnáziumi tantervtervezet valósággá válik. A közepes képességű roma és nem roma tanulók esetében hasonló jelenségek figyelhetők meg: a nem roma szakközépbe, a roma szakmunkásképzőbe megy tipikusan. Tehát a fejlődés dacára a cigányok relatív lemaradása a nem romákhoz képest az oktatás azon területein (érettségi, egyetem), amelyek manapság az igazi kitörés lehetőségét kínálnák, egyenesen nőtt.
Hol siklik gyakran félre a cigány gyerekek sorsa? Az iskola okolható ezért, vagy a probléma már a fogantatáskor is érződik?
– A jövőbeli életesélyeket részben már a születéskori testsúly is előrevetíti. Ha összehasonlítjuk a ma 25 éves fiatalok születési tömegét, akkor azt látjuk, hogy a nem roma fiatalok hét százaléka született alacsony testtömeggel (2500 gramm alatt), ugyanez az érték a roma fiatalok esetében viszont 17 százalék. Ez a nagyon magas érték nagyjából akkora, mint amit a rendkívül szegény Burkina Faso esetében mértek – érvel Kertesi Gábor, az MTA KTI tudományos tanácsadója. – Az alacsony születési testsúly részben az anya alultápláltságának (fehérje-, vitamin- és ásványisó-hiányának), a gyakori fertőző betegségeknek, a szegénységből adódó stresszhelyzeteknek, az anya egészségmagatartásának (mindenekelőtt a dohányzásnak) a következménye. Az alacsony tömegű újszülöttek esetében a jövőbeli krónikus betegséget előfordulása valószínűbb, és a felnőttkori életpálya is várhatóan kevésbé sikeres.
A kutatók megfogalmazása szerint ilyen kezdet után a roma gyerekek helyzete a későbbiekben sem javul. Egyik probléma hozza a másikat, életük minden állomásán hátrányok érik őket. A család szegénysége továbböröklődik a gyerek sokszor gyenge iskolai teljesítményébe. A folyamat hátterében megbújó tényezők egy része egyértelműen gazdasági jellegű. A tényezők másik része a szülők iskolázatlanságára vezethető vissza. Nincsenek könyveik, ritkábban mesélnek a gyermeknek. A szülők nyelvhasználata szegényesebb: nyelvészek kimutatták, hogy a szegény szülők kisebb szókincset, kevesebb jelzőt, módosító szót használnak, ami kihat gyermekeik iskolaérettségére. A szegénységben élő gyermekek általában kevesebb időt töltenek megszokott mikrokörnyezetükön kívül. Itt nem külföldre kell gondolni, hanem a szűk lakókörzeten kívülre.
– Egy régi vizsgálatban kollégáinknak elmondták, hogy a VIII. kerületi, azóta bezárt Erdélyi utcai (ma Bauer Sándor utca – M. Cs.) általános iskola tanulóinak fele még sohasem járt a két kilométerre lévő Dunánál – folytatja Kertesi Gábor. – Úgy kell ezt elképzelni, mint az edzés hiányát. Ha sosem futok, nem fogok tudni sokat, gyorsan futni. Ha a gyerek nem kap impulzusokat fiatalon, például ismeretlen tájak megtapasztalásával, nehezebben alakul ki a kritikus gondolkodásra való képessége.
Kérdés, hogy a roma gyermekek otthoni tanításának hiányosságaiért, a mentális képességeik fejlődéséhez elengedhetetlen ingerek elmaradásáért mennyire okolható a szegénység, és – legyen bármennyire is szentségtörő – mennyiben tehetők felelőssé ezért a szülők? Kézdi Gábor véleménye szerint könnyen lehet, hogy sok szülő azért viszi kevésbé például orvoshoz a gyerekét, mert korábban negatív reakciókkal találkozott, és ezt úgy értelmezte magában, hogy cigánysága miatt érte a negatív diszkrimináció. Ugyanakkor a gyermekeik érdekében elvárható a szülőktől, hogy ellenérzéseiken felülemelkedve megadják neki, ami egyértelműen a javukat szolgálja. Persze nem tudjuk beleképzelni magunkat az ő helyzetükbe, így valójában nem tudjuk, hogy mi hogyan viselkednénk az ő helyükben.
A gazdasági helyzet erőteljesen meghatározza a gyermek családjában érzékelhető kognitív, inspiráló impulzusok és érzelmi ingerek alakulását (ez utóbbiak az érzelmi biztonságot, a szeretetet jelentik). A vizsgálatok szerint végletes különbségek vannak a gondolkodás fejlődésére ható effektusokban a szegény és a gazdag családok között. Ezen eltérések nagyobbak, mintha a skandináv és a fekete-afrikai országokat vetnénk össze. Az érzelmi impulzusok tekintetében sokkal kisebbek a társadalmi különbségek, a gyereket a szegény családokban ugyanannyira szerethetik, mint a magasabb státusú csoportokban. Ha külön a roma családokat vizsgáljuk e tekintetben, nem találunk viselkedésükben jelentős különbséget a nem roma, hasonló anyagi helyzetű emberekhez képest. A nagyobb jövedelemmel náluk is ugyanúgy nő az inspiráló impulzusok mértéke, bár jellemző módon a romák mutatói csak az alsó középosztályig mérhetőek (az ennél gazdagabb roma családok száma ugyanis elhanyagolható) – állítják a kutatók.
– Az, hogy a roma szegények mutatói nem különböznek az egyéb etnikumú szegényekétől, az arra utal, hogy teljesen értelmetlenek azok a fejlesztési programok, amelyek a romák valamely vélt nemzetiségi sajátosságait célozzák – érvel Kertesi Gábor.
– A szegény roma szülők nem csinálnak semmi különöset a gyermekükkel, csak azt, amit a világon minden szegény. Nem tudják megadni neki azt, amihez nem rendelkeznek pénzzel, tudással. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a cigányokat segítő programok értelmetlenek. Hiába nem a cigány identitásuk a hátrányos helyzetük fő okozója, ha a program jobbít az életükön, akkor nem haszontalan, akár romafókuszú, akár nem.
Mi hát a megoldás? Ildomos-e például mesterségesen növelni a gimnáziumokba kerülő, egyetemekre bejutó cigány tanulók számát pluszpontokkal, kvótákkal?
– Ha bármilyen okból több roma jut az oktatás magasabb szintjeire, akkor többen fogják azt közülük elvégezni, ezt adottnak vehetjük. A kérdés ugyanakkor az, hogy a pozitív diszkrimináció inkább jobb vagy rosszabb hatású-e hosszú távon. Amerikában érzékelhető a fehér betegek ellenérzése a fekete orvosokkal szemben, mert arra gondolnak sokan, hogy őket biztos alacsonyabb pontszámmal vették föl, tehát nem olyan rátermettek (ami természetesen egyáltalán nem bizonyítható) – mondja Kézdi Gábor. – Az efféle reformok politikai következményeivel is számolni kell. Könnyen lehet, hogy azt a kormányt, amely áterőltet egy ilyen változtatást, csakhamar olyan erők váltják le, amelyek még sokkal rosszabbá teszik a romák helyzetét. Vannak azonban olyan beavatkozások, amelyekre e negatív hatások kevésbé jellemzőek. Ilyenek a kisgyermekkori programok, amelyeknek hosszú távú hatásai vannak, és a többségi társadalom is elfogadóbb irányukban.

***

Több mint két évtizeddel ezelőtt, amikor még a mainál is jóval kisebb arányban tanultak tovább gimnáziumban és szereztek érettségit a cigány diákok, Pécsen meglapították az ország (és a kontinens) egyetlen roma nemzetiségi gimnáziumát, a Gandhi Gimnáziumot. Bár az igazgató is kihangsúlyozza, hogy az alapítás óta történt fejlődés, ez koránt sem jelenti azt, hogy a problémák gyökere megszűnt volna.
– A kilencvenes évek elején sikerült a legnagyobb magyarországi kisebbségnek is nemzetiségi gimnáziumot létrehozni. Szükség volt egy olyan, sok lehetőséget adó intézményre, amely pótolhatja a gyerekek azon szükségleteit, amelyeket a családok nem tudnak kielégíteni. Hogy ugyanolyan feltételek között tanulhassanak, mint egy normál polgári családban élő diák – mondja Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium igazgatója. – A családoknak szocializációjukból, életvitelükből fakadóan nem volt tapasztalatuk arról, hogy mit jelent az oktatás következő szintjeire lépni. Nincs olyan családtag, aki személyes ismereteivel betöltheti a példakép szerepét, és segíthet a botladozó gyereknek. Ehhez járul hozzá, hogy a cigányok többsége a kilencvenes években munkanélkülivé vált, így az anyagi lét is veszélybe került. Az olvasott média hiánya általános volt körükben.
A gimnázium első éveiben az akkor még hatosztályos intézmény tanárai járták a vidéket, és az általános iskolákban keresték a tehetséges gyerekeket. A hat évfolyamos rendszer az igazgató szerint nagy fontossággal bírt, hiszen így az általános iskola hatodik évfolyama után egyből a gimnáziumban tanulhattak tovább a gyerekek, és nem várták meg, míg a teljesítményük a hetekig-nyolcadik osztályban menetrendszerűen visszaesik. A Gandhiban az első két évben pótolhatták a diákok kompetenciabéli hiányosságait (például az olvasási nehézségeket).
Ott jártunkkor a gimnáziumban az érettségik lezárultával meglehetősen kevés gyermeket találtunk. A legtöbb osztályban csak néhány fős fakultatív foglalkozások zajlottak. A földrajzteremben a jégkorszak felszínformáló hatásairól tanultak, a padsorok mellett, az ablak közelében lilás fénnyel megvilágított palánták: paradicsom, csili, padlizsán, sőt marakuja. A biológiateremben a megszokott személtetőeszközökkel – csontvázzal, mikroszkópokkal, műanyag modellekkel – körülvéve a növények növekedési sebessége és a hőmérséklet összefüggéséről magyarázott a tanár a jelen lévő öt diáknak. A beás nyelvi teremben videofilmet néztek a cigány népismeret érettségire készülve.
Az itt lévő tanulókat megkérdeztük, hogy az érettségi után hova készülnek továbbtanulni. Egy lány fogászasszisztens szeretne lenni, de ha oda nem veszik föl, fodrász lesz. Fiú osztálytársa közgazdaságtant akar tanulni, az ő padtársa hegesztőnek megy „szakmába”. A gimnázium lépcsőházának falán az iskola dicsőségei: azok a volt hallgatók, akik sikeresen továbbtanultak. Van közöttük nyelvszakon PhD-fokozatot szerzett hölgy, de programozó és ápoló is. A folyosón két fiú jön szembe egy katona kíséretében. Ő természetesen nem nyilatkozhat és le sem fényképezhetjük. Katonai ismeretek tanít a két srácnak, egy társuk hiányzik, összesen hárman vették föl ezt a tárgyat. Éppen alaki gyakorlatokat próbálnak. A tornacsarnok kifejezetten látványos, a legtöbb magyar középiskola minden bizonnyal örömmel elfogadná. Elektronikus eredményjelző és tribün is tartozik hozzá a nézők számára. Itt vannak a legtöbben. A tanulók fele kosárlabda-gyakorlatokat végez a pályán, a többiek a lelátón nevetgélnek, mobiltelefonjaikat nyomogatják.
– A legtehetségesebb roma tanulók ma már sokkal könnyebben bejuthatnak bármelyik elitgimnáziumba is, a közeg sokkal befogadóbb lett az elmúlt évtizedekben. Emiatt megnövekedett a Gandhi vetélytársainak száma a jó képességű diákok „elcsábításában” – folytatja Déri Ildikó. – Időközben elindítottuk az Arany János Kollégiumi Programunkat, ahová nem kizárólag a tanulmányi eredmény alapján, hanem elsősorban szociális rászorultsági alapon lehet bekerülni. Így esélyük van gimnáziumba járni az általános iskolában rosszabbul teljesítő, de a leghátrányosabb helyzetű családokból származó gyerekeknek is.
Az igazgatónő emlékezete szerint az eső évfolyamra felvett 56 gyerek harmada érettségizett le, és ma is hasonló az arány a nagyjából háromszorosra növekedett létszám mellett. Mint elmondta, csak az egyéni élethelyzetek alapos vizsgálatával lehetne felderíteni azokat az okokat, amelyek miatt a hatéves gimnázium a gyerekek jelentős részét annak ellenére sem tudta az érettségiig benntartani az iskolában, hogy viszonylag korán kiemelték őket korábbi közegükből. Amíg tizennyolc év volt a tankötelezettség felső határa, valamivel jobb volt az érettségizők aránya, de mostanra újra visszaesett.
– Akkor is voltak „fantomgyerekek”, akik bár tanulói jogviszonnyal rendelkeztek, a valóságban nem igazán látogatták az iskolát. Sokan korai gyermekvállalás miatt magántanulók lesznek, de ennek feltételeit aztán általában nem teljesítik. Megint csak hiányzik az a környezet, amely ilyen helyzetben esetleg egy másik családból származó magántanuló gyerek esélyeit biztosítja arra, hogy a művészeti vagy sportkarrier mellett is el tudja végezni a középiskolát – mondja az igazgató. – Az érettségizettek fele tanul tovább, de nem mindannyian egyetemre, főiskolára mennek. Sokan inkább az OKJ-s [Országos Képzési Jegyzék] szakképzéseket választják. Népszerűek az alacsonyabb pontszámot igénylő szakok, például a szociális munkás, óvónő, tanító, de egészségügyi és agrárpályán is többen gondolkodnak.
Az érettségizettek továbbtanuló fele azonban nem jelenti azt, teszi hozzá az igazgató, hogy ők mindannyian képesítést is szereznek a választott pályán. Míg ugyanis gimnazista korukban erősen támogatott közegben tanulhatnak, addig az érettségi után már jórészt magukat kell ellátniuk. A szülők a legritkább esetben tudnak anyagilag segíteni, a zárt, ismert közösségből kiszakítva pedig gyakran elbizonytalanodnak. Emiatt sokan inkább az azonnali jövedelemszerzéssel kecsegtető lehetőségeket választják, a tanulást pedig abbahagyják. Az is gyakori, hogy bár tavasszal felvesznek valakit, nyár végére meggondolja magát, és el sem kezdi a képzést. A nem cigány fiatalok divatos külsőségeit (a ruhát, az ékszereket, az okos telefont, a sminket) csak úgy tudják ők is birtokolni, ha dolgoznak. A legtöbben – ahogy a többségi társadalom hasonló cipőben járó tagjai is – a külföldi állásokat keresik.
– A gandhis végzettek első generációjának nagy része külföldön van. Kiterjedt kapcsolati háló működik közöttük, amelyet a szoros nagycsaládi kötelékek tovább erősítenek. Gyakorlatilag mindenkinek van olyan rokona, aki Angliában vagy másutt dolgozik, és az ő példáját követve igyekeznek a fiatalok is ott munkát vállalni – tartja Déri Ildikó. – A szegénység rányomja a bélyegét egész gondolkodásukra. Beléjük ivódik, hogy minél előbb pénzt kell keresni. Ha megkérdezzük valamelyik tizennyolc éves diákunkat, aki a tizedik osztályban ül, és a kiiratkozás mellett döntött, akkor azt fogja mondani, hogy elegem van, Ildi néni, nem akarok maradni, pénzt akarok keresni, a magam lábára akarok állni. Beláthatatlanul hosszúnak tűnik számukra az idő az érettségiig, és pláne a felsőoktatás végéig. Az érettségi egyébként is elértéktelenedett már számukra is, hiszen tudják, hogy szakma nélkül nem sokat ér. Nem jellemző rájuk a hosszú távú jövőtervezés, mert nem így szocializálódtak. Az iskola ezt nagyon nehezen ellensúlyozhatja, hiszen hétvégére hazautaznak a gyerekek a családjukhoz. Próbálunk példaképeket, kiemelkedett cigány embereket mutatni számukra, de a mindennapi szorongató anyagi nélkülözés sokkal nagyobb erővel bír életükben.

2016. május 28.