Légkalapáccsal, flexszel

Amint a koalíciós csapatok felszabadítják Moszult (ókori nevén Ninivét) az Iszlám Állam uralma alól, Dezső Tamás asszirológus az első vonalban akar a helyszínre érkezni, hogy felmérje a műkincsek állapotát a pusztítás után, és elkezdhesse a helyreállítást. A régész úgy véli, a mai Közel-Kelet megérthetetlen az ókori Közel-Kelet ismerete nélkül.

Aki régészetre adja a fejét, az általában az ókori Egyiptomért, esetleg az antik görög vagy római világért rajong. Az asszirológia sokkal kevésbé van benne a köztudatban. Miért választotta mégis ezt a szakirányt?
– Már gyermekkoromtól régész akartam lenni. Amikor 1982-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemre kerültem, rögtön az ókor vonzott. Akkor indult az asszirológia, így azt is elkezdtem tanulni. Az asszirológia rendkívül befogadó tudomány, hiszen ezen belül a történelemtől a matematikán át a biológiáig számos dologgal lehet foglalkozni. Engem mégis az Asszír Birodalom története ragadott meg, így ez lett a szakterületem. Nem egy könyvet írtam az asszír hadtörténetről. A birodalomelmélet és a hadtörténet olyan rendszerszintű ismereteket ad az embernek, amelyek nélkülözhetetlenek a Közel-Kelet jelenlegi tendenciáinak megértéséhez is. Alapvető igazság, hogy a mai Közel-Kelet nehezebben érthető az ókori Közel-Kelet nélkül. A százezres nagyságrendben rendelkezésünkre álló asszír írásos forrásokat – továbbá amelyek még a földben vannak – kiegészítik a tárgyi emlékek, például az általam kutatott asszír paloták. Éppen ezért nyomasztó élmény látnom, hogy nap mint nap rombolják a kutatásom és az óráim tárgyát.
– A megmaradt asszír vagy mezopotámiai tárgyi emlékek szegényesebbek, mint az egyiptomi vagy görög régészeti leletek?
– Egyáltalán nem. Utóbbiak azért vannak mégis inkább a figyelem fókuszában, mert az ottani kormányok az előző évtizedekben sikeresen fejlesztették turizmusukat. Így meg tudták ismertetni magukat a világgal. A Közel-Keleten ez csak Törökországnak és Izraelnek sikerült. Pedig a nyolcvanas években az Aszad-féle szír rendszer is stabil volt – „autokratikus demokrácia” –, a közbiztonsággal nem volt gond. Hatalmas turisztikai lehetőséget tartogat a térség. Gondolja csak el, ki tudna ellenállni az olyan utazási ajánlatoknak, hogy „jöjjön el, nézze meg Babilont és Ninivét!”. És most csak azokról a leletekről beszélünk, amelyeket ismerünk. A becslések szerint ugyanis a Közel-Kelet feltáratlan műkincseinek értéke vetekszik az ott lévő olaj piaci értékével.
– Amíg az Iszlám Állam uralja a területet, nem azok a műkincsek vannak a legnagyobb biztonságban, amelyek továbbra is a földben nyugszanak, és senki sem tud róluk?
– Részben igaza van, de attól, hogy valami a földben van, még koránt sincs biztonságban. Illegális vállalkozások tevékenykednek a területen, feldúlják a lelőhelyeket, és amit találnak, azt eladják. Ez a tevékenység még eufemisztikusan sem nevezhető ásatásnak, hiszen gyakorlatilag eldózerolják a földet, és ami marad, azt értékesítik. Viszont ha egy tárgyat kiemelünk a régészeti kontextusból, akkor lehet, hogy szép a laikusoknak, és eladható, de elveszik mindaz az információ, amelyet a régészeti kontextusa őrzött évezredeken keresztül. Azokat a tárgyakat pedig, amelyeket már korábban kiemeltek és Irakban hagytak a régészek, az elmúlt évtizedek háborúiban rabolták el. Mára kifosztották a baszrai, a bagdadi és a ninivei múzeumot is. A mozgatható műkincseket ellopják és értékesítik – miközben a tudatlanoknak szóló propagandavideókon összetörnek néhány értéktelen gipszmásolatot. Én és kollégáim az első öbölháború után kaptunk egy nagyon vastag könyvet, amelyben a baszrai múzeumból elrabolt műkincseket sorolják fotókkal, leltári számokkal, hogy ha találkozunk velük, felismerjük őket. De ezekről a kategorizált, feldolgozott műtárgyakról legalább tudunk. Sokkal nagyobb veszteség, hogy rengeteg olyan emlék tűnik el, amelyről nem is tudjuk, hogy valaha is létezett.
– Ön az elmúlt másfél évben háromszor is járt az iraki kurd autonómia területén, előkészítendő a jövőbeli régészeti együttműködést. Hogy tett szert azokra a kapcsolatokra, amelyek ahhoz kellettek, hogy egészen a frontvonalig jusson?
– Van egy kurd barátom, aki húsz évvel ezelőtt itt doktorált a bölcsészkaron. Befolyásos családból származik, gyakran jár haza, így kiterjedt ismeretségi köre van Kurdisztánban is. A térség társadalmának alapját még ma is a törzsi-családi kapcsolatok alkotják, így elengedhetetlen, hogy az ember ismerjen valakit, akinek közeli-távoli rokonai az államigazgatás legkülönfélébb területein dolgoznak. Háromszor voltunk kint az ELTE hivatalos küldöttségeként, miniszterekkel, múzeumigazgatókkal tárgyaltunk, megállapodásokat írtunk alá. Egyrészt olyan lelőhelyeket kerestünk – és találtunk – az iraki Kurdisztán területén, ahol idén szeptemberben az egyetem tervásatásokat indíthat. Másrészt pedig tudatosítottuk bennük, hogy ha a koalíciós csapatok viszszafoglalják Moszult, vagyis Ninivét, akkor azonnal oda akarunk menni, hogy segítsünk felmérni a pusztulást, és részt vegyünk a helyreállításban.
– Tehát ezek az utak alapvetően tudományos expedíciók voltak?
– A lelőhelyek felderítésén és a múzeumok végiglátogatásán túl minden alkalommal kértem a kurdoktól, hogy elmehessünk a frontvonalhoz találkozni a pesmergákkal és menekülttáborokba is. Egyszer egy Szíriából menekült kurdokat befogadó menekülttáborban jártam, kétszer pedig egy keresztény menekülttáborban, konkrétan egy templomudvaron. A keresztény menekültek nem szívesen költöznek be a muszlim irányítású táborokba, mert évszázados feszültségek lappanganak a térségben a különféle népcsoportok között. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az iraki kurd a legtoleránsabb társadalom, amellyel a Közel-Keleten találkoztam. Ebben a keresztény menekülttáborban beszéltem egy huszonéves lánnyal, aki Ninive mellől menekült el. Az öccsét elfogták az iszlamisták, azóta sem tudja, mi van vele. Adtam neki pénzt, hogy próbálja kiváltani a testvérét a rabszolgaságból. Az Iszlám Állam ugyanis a neten publikálta a keresztény és jezidita kurd rabszolgák „hivatalos” hatósági árát. A legolcsóbb az ötven év feletti nő, 42 dollárba kerül, a legdrágább pedig az egy és kilenc év közötti gyerek, 170 dollár az ára. A helyi iszlamisták legfeljebb három rabszolgát vehetnek, a külföldi zsoldosok annyit vesznek, amennyit csak akarnak.
– Kiszabadulhatnak egyszer a rabszolgák?
– Kérdés, hogy Moszul küszöbönálló felszabadításakor mi fog történni velük. Szerencsétlenekre két sors várhat. Nem hiszem ugyanis, hogy rabszolgatartóik majd a tűzvonalon keresztül magukkal vonszolják őket. Vagy értékesítik, vagy megölik őket. Lehet, hogy szerveznek majd egy nagy humanitárius akciót, amikor embercsempészek közreműködésével tömegesen megvásárolják a rabok szabadságát, életét.
– A pesmergákról az utóbbi egy-két évben afféle mitikus kép alakult ki nyugaton. Valóban olyan megfélemlíthetetlen harcosok? Egyáltalán szervezett hadseregnek vagy inkább helyi milíciák laza szövetségének tekinthetők?
– Végső soron a kurdok védik az európai demokráciát az Iszlám Államtól 1050 kilométeres frontszakaszon. A barátom ismerőse a kirkuki katonai parancsnok, így eljutottunk oda is. A városba már csak katonai kísérettel lehet bemenni. Bár stabilan kurd kézen van, a lakosság fele arab, és a város egy hatalmas olaj- és gázmező tetején ül, ezért az Iszlám Állam erősen támadja minden elképzelhető eszközzel. A tábornok fehér, páncélozott Toyota terepjárójával mentünk ki a frontra. Egyszer ötven méterre voltunk az Iszlám Állam állásaitól és zászlajától egy kisebb folyó túlpartján. Az ismételt utazásaim alkalmával láttam, hogy mozog a front előre-hátra. A pesmerga kifejezés kurdul azt jelenti, hogy aki szembenéz a halállal. Törzsi harcosok, akik az Oszmán Birodalom 1918-as szétesése óta harcoltak a kurd függetlenségért. Jelenleg a pesmergák párthadseregnek tekinthetők. Két nagy kurd párt van, a Hazafias Kurd Szövetség (PUK) és a Kurd Demokrata Párt (KDP), mindkettő nagyjából negyvenezer pesmerga harcossal rendelkezik. De a pesmergák közé bárki beállhat. Az erbíli egyetem tavalyi diplomaosztóján kifeszítettek egy hatalmas plakátot, amelyen ez állt: „Mindannyian pesmergák vagyunk”. Harcászati képességüket tekintve afféle paramilitáris partizánegységekből nőnek föl jelenleg valódi, jól szervezett hadsereggé. Nincsen nagyszámú tüzérségük, nincsenek tankjaik százával, mert a legtöbb helyi szereplő ellenérdekelt a túlzott megerősödésükben.
– Egyesek szerint az Iszlám Állam ellen vívott háború megkerülhetetlenné tette a kurdokat, akik ezáltal közelebb kerülhetnek a független államiságukhoz, mint valaha. Ön szerint van esélyük erre?
– Hogy Törökország lemondjon az ország kurdok lakta harmadáról, arra semmi esély. A szíriai kurdok hosszan elnyúló, keskeny területen vannak többségben, a helyzet teljesen átláthatatlan. Valós esélyük a függetlenségre az iraki kurdoknak van, akik már ma is autonómiát élveznek. Ott működő parlamentáris demokrácia van, és az intézményrendszer is kiépült. A fővárosban felhőkarcolókat építenek az olajvagyonból, tehát rendelkeznek az önálló államisághoz szükséges erőforrásokkal. Az még nem egyértelmű, hogy idővel teljesen függetlenné válik az iraki Kurdisztán, vagy föderatív állam jön létre Irakban kurd, szunnita és síita harmadokkal. Az egységes Kurdisztán, amely az öszszes államban szétszórt valamennyi kurdot összefogná, gyakorlatilag kizárható. A kurdok között is jelentős különbségek vannak. A törökországiak latin, a szíriaiak és az irakiak arab betűkkel írnak. Jelentős dialektuskülönbségek vannak a beszélt nyelveik között.
– Milyen ásatást tervez ott?
– Találtunk egy lelőhelyet hegyek között, de sík területen. Most dombnak tűnik, de régen asszír tartományi székhely lehetett, és a több évezred alatt rárakódott településrétegek alakíthatták ki a ma látható kiemelkedést. Kurdisztánban rengeteg ilyen van. Ennek feltárását kezdjük meg idén szeptemberben. A magyar állam hivatalosan felajánlotta a mi expedíciónkat is az iraki újjáépítéshez nyújtott magyar hozzájárulás részeként. Ha Moszul felszabadulna, akkor a kurdisztáni ásatás helyett ott fogunk segíteni. E tervünket jeleztük az UNESCO-nak is, ahonnan kedvező választ kaptunk.
– Mit lehet tudni a moszuli műkincsek sorsáról?
– A múzeum műtárgyait összetörték vagy eladták. A szabadtéri alkotásokat, főként a kapuőrző asszír szárnyas bikákat légkalapáccsal, flexszel csonkították. Szerencsére ezekből maradtak a British Museumban, a Louvre-ban és Bagdadban is. Amit tehát a régészek gonosz módon elhoztak a XIX. század közepén, az továbbra is biztonságban van. Van ennek olyan akusztikája is, hogy mégiscsak érdemes volt elhozni például a palotadomborműveket. Ami ott maradt, azt szétverték, eldózerolták, felrobbantották. Természetesen vannak muszlim vezetésű államok, például Irán vagy Szaúd-Arábia, ahol nem úgy értelmezik az iszlámot, hogy annak nevében műemlékeket kell pusztítani. Az Iszlám Állam korántsem csak a humanoid ábrázolásokat rombolja, de mindent, ami szerintük a bálványimádat színhelye volt. De a pusztítás mértéke nem ismert. Műholdfelvételek nem érhetők el, a hozzáférhető videofelvételek pedig elégtelenek. Akkor fog ráeszmélni a világ a veszteség valódi méretére, ha odamennek a régészek, és mindent dokumentálnak. Gondoljunk bele, hogy az Asszír Birodalom mind a négy egykori fővárosa az Iszlám Állam kezén van, és pusztítják őket.
– Az iszlamisták által elűzött, menekülttáborokban élő emberek mit akarnak? Európába jönni?
– Csak azok indulnak el, akiknek van pénzük. Akikkel én találkoztam, azok túl szegények a migrációhoz, és ragaszkodnak a hazájukhoz, őseik földjéhez, identitásukhoz. Ennek a mostani migrációs válságnak főként politikai és vallási gyökerei vannak. Bár rengetegnek tűnhet az Európába érkező ember, mindez semmi ahhoz a „százmillió szomjas” közel-keletihez és afrikaihoz képest, akik néhány évtized múlva indulnak majd el, amikor az éghajlatváltozás miatt a tudományos előrejelzések szerint az egész térség kiszárad. A várható események miatt most nincs fontosabb tája a földnek a Közel-Keletnél, és az egész világ, de főleg Európa elemi érdeke, hogy helyben kezeljük a bajokat. Hatalmas különbség van a zsidó-keresztény és a muszlim civilizáció között számos tekintetben, és ezt nem pejoratív éllel mondom. Nemcsak a biológiai és társadalmi nemek megítélésében, de a munkához, a demokráciához, az egyéni szabadsághoz, a mássághoz való viszonyban is. E válság helyben, a Közel-Keleten történő megoldása mellett komoly energiát kell fektetnünk a környezetváltozás előidézte várható ökológiai katasztrófa megelőzésére.

2016. február 6.