Cset

Alig egy napot működött a Microsoft mesterséges intelligencián alapuló beszélgetőrobotja, és máris le kellett kapcsolni. A gépi gondolkodás parádés bemutatkozása helyett ugyanis hatalmas lebőgés és kínos magyarázkodás lett a kísérlet vége. A Taynek nevezett program feladata az volt, hogy a Twitteren és hasonló kommunikációs csatornákon beszélgetésbe elegyedjen a felhasználókkal, és a tinédzserek gondolkodásmódját mímelve, a hozzá intézett üzenetekből tanulva egyre okosabbá váljon. Csakhogy a fejlesztők láthatóan nem készítették föl a trollok (az interneten garázdálkodó, mások sikerélményét, szórakozását szándékosan tönkretevő felhasználók) támadására.

Sokan az első perctől kezdve csupa szalonképtelen őrültséggel tömték Tay „agyát”, a robot pedig a legprimitívebb rasszista, antiszemita és nyíltan náci szólamokra is vevő volt. Gondolkodás nélkül elhitt mindent, amit mondtak neki. Új barátai útmutatása alapján önállóan felkutatta az internetről azokat az információkat, amelyek alátámasztani látszottak például azt, hogy a zsidók álltak a szeptember 11-i terrortámadások hátterében, vagy hogy Amerikában csak a mexikóiak bűnöznek.
A kellemetlen eset utalhat arra, hogy a mesterséges intelligencia, dacára a nap mint nap érkező szenzációs híreknek, messze nem áll azon a szinten, hogy akár csak egy lapon legyen említhető az emberek mindennapi gondolkodási képességével. Noha a komputer a legnagyobb sakk- és gomestereket is legyőzi, amikor a legelemibb e világi problémákkal szembesül, csődöt mond. Könnyedén félrevezethető, nem képes belehelyezkedni a beszélgetőtárs tudatába, hogy felmérje titkolt intencióit, felismerje hazugságait.
Ám van egy ennél sokkal nyugtalanítóbb magyarázata is a történteknek. Lehet, hogy a Tay válaszai mögött dolgozó algoritmus túl jóra sikeredett, és valóban pontosan szimulálja a mai fiatalok gondolkodását. Az ezredfordulót megelőző években született generáció (angol kifejezéssel millennials) az első olyan nemzedék, amelynek már a nagyszülei is a második világháború vége után születtek. Emiatt semmilyen személyes, családi kapcsolatuk nincs a XX. század első felét jellemző szélsőjobboldali totalitárius rendszerekkel. A tankönyvekből, ismeretterjesztő tévéműsorokból szerezhető információ pedig láthatóan nem érte el sokuknál azt a tudati szintet, amely zsigerileg elutasítóvá teszi őket a náci ideológiával szemben.
Sokukban megvan a fogadókészség a komplex társadalmi problémákat leegyszerűsítő, könnyen felfogható magyarázatokat kínáló összeesküvés-elméletek iránt. Az emberi természet egyik legjellemzőbb velejárója, a közösséghez tartozás vágya pedig vakká teszi őket a csoport ideológiájával ellenkező – esetenként mégoly racionális – nézetekkel szemben. Mindez persze nem új, mindig is így működtek a radikális csoportosulások. Ugyanakkor az utóbbi évtizedben az internet mindent megváltoztatott.
A közösségi oldalakon, blogok kommentfolyamaiban sokan lerúgnak magukról mindenféle szociális kötőféket. Visszakövethetetlennek hitt álnevek mögé bújva (vagy a Facebookon akár saját névvel is) olyan nézeteket képesek egyesek terjeszteni, amilyeneket a valódi életben, a hús-vér emberekkel folytatott beszélgetéseik során, eszükbe sem jutna. Kérdés, hogy a monitorok előtt töltött magányos órák hatására ezek az emberek csak elengedik-e magukat, és előbukkan természetük gátlástalan valósága, vagy a beszélgetés személytelensége gondolkodásukra is hatással van, és máshogy kezdenek vélekedni a világ dolgairól, mint amikor szemtől szemben beszélgetnek valakivel. Sokan az utóbbi magyarázat mellett érvelnek. Szerintük az ember öröklött kommunikációs képességei a személyes beszélgetésre készítenek fel bennünket, a megalapozott döntéshozatalhoz szükségünk van a beszéden túli jelzések (a testtartás, a mimika) észlelésére is.
Az internetes kommunikáció ezek nagy részét nélkülözi. Ez sérülékennyé tesz minket, de gyermekeink, akik egyre inkább csak szöveges üzenetek által érintkeznek a világgal, még nagyobb veszélyben vannak.

2016. április 2.