Az sportáruházak polcain sorakozó ruhákkal Dunát lehet rekeszteni, a gyártók még egyazon sportág különféle gyakorlataihoz is eltérő darabokat kínálnak. Mindez joggal veti fel azt a gyanút, hogy itt kevésbé a praktikumról van szó, mint inkább a cégek nyereségvágyáról. De ha el is hisszük, hogy minden sporthoz más ruha dukál, akkor is nehéz választanunk, hiszen még egyazon típusból is több tucat modell létezik. Ezek pedig szabad szemmel szinte megkülönböztethetetlenek egymástól, miközben köztük többszörös árkülönbség is lehet.

Sem az áruházak kínálata, sem a cégek prospektusai nem adnak megfelelő támpontot a minden szempontból legjobb sportruházat kiválasztásához, de még a függetlennek tűnő internetes oldalak többsége sem. Sajnos kevés az olyan forrás, amely nem kötődik egyetlen szponzorhoz sem, de sok hasonló honlapot átolvasva azért felállítható néhány általánosan érvényesnek tekinthető alapelv.

Az egyik az, hogy a gyártó valójában nem is olyan fontos, a lényeg az alapanyag, illetve a hozzájuk kötődő előítéletek. A műszálas anyagok például igen jelentős fejlődésen mentek át az elmúlt évtizedekben, ennek ellenére sokan mind a mai napig ódzkodnak tőlük. Ennek persze oka van, hiszen régen valóban rossz minőségűek voltak a szintetikus kelmék, ami főként erős igénybevétel, például sportolás közben vált nyilvánvalóvá. Emiatt régen a pamut tényleg jobbnak bizonyulhatott, viszont sportoláshoz ennek ellenére nem ideális: noha jól átengedi a levegőt, a nedvességet magába szívja, így az izzadság nehezen párolog el róla. Emiatt a pamutpólók igen hamar megtelnek vízzel, ami amellett, hogy nem feltétlenül előnyös látvány, még nehézzé és kényelmetlenné is teszi a ruha viselését. Emellett a folytonos érintkezés a verejtékkel irritálhatja is a bőrt.

Élet a középvonalon

Ha valamilyen szinten ragaszkodunk a pamuthoz, akkor a szakemberek ennek és a szintetikus (például nejlon-) szálaknak olyan keverékét ajánlják, amelyek elvezetik bőrünkről a nedvességet. Ezek további előnye, hogy jótékonyan járulnak hozzá a szervezet hőháztartásához, nyáron hűvösen, télen melegen tartanak. A széles mozgástartományt igénylő sportágak űzői számára inkább a pamut-poliészter keverék anyagok javasolhatók, minthogy ezekben szinte bármilyen mozdulatot végrehajthatunk anélkül, hogy éreznénk a ruha visszatartó hatását.

A szakoldalak többsége a pamut teljes elhagyására buzdít: a jógához és más nyújtást igénylő sportághoz a fent említett egyszerű poliészter mellett az úgynevezett spandex lehet a legalkalmasabb, viszont az erős verejtékezéssel járó intenzív kardiómozgásokhoz sokan inkább a nejlont részesítik előnyben, a nedvesség elvezetése miatt. Utóbbi azon alapszik, hogy a szintetikus anyagok alapvetően műanyagból vannak és ilyenformán nem szívják magukba a vizet. Ehelyett a szálak felületén „gördülnek” az apró vízcseppek, átszűrődnek a ruha külső oldalára, és ott a levegővel érintkezve gyorsan elpárolognak. Az izzadás így be tudja tölteni a hőháztartásban rá rótt feladatot. A párolgás hőigényes folyamat, a hőt pedig a szervezettől veszi el, amely így hűl. A gyors nedvességelvezetést gyakran még egyéb adalékanyagokkal is segítik.

A kevésbé szemérmes szakírók arra is felhívják a figyelmet, hogy nem feltétlenül előnyös fehérneműt viselni ezen ruhadarabok alatt. Ennek oka, hogy az alsó ruházat eltérő és sportszempontból korántsem ideális anyaga a kívánt hatás ellen dolgozhat.

Egyszerű szemfényvesztés?

A mértékadó szakértők szerint az utóbb felsorolt anyagok nagyjából le is fedik a hobbitestedzők minden valós igényét. Minden más, űrtechnológiát idéző „korszakalkotó” fejlesztés csupán szemfényvesztés. Lehet például kapni olyan edzőruhákat, amelyek a golyóálló mellényekből ismert kevlárt vagy az autógyártásban használatos cordurát tartalmaznak. Természetesen filozófiát is csatolnak hozzájuk: egyre könnyebb, egyre erősebb anyagokként emlegetik őket. Léteznek szabadalmaztatott anyagokból varrott úszódresszek, amelyekről a gyártó azt állítja, hogy ellenállnak a medencevízben oldott klórnak, így tovább tartanak.

Különösen nagy piaci potenciált látnak sokan a „szagmentesítő” anyagokban is. Ezekről azt állítják, hogy csökkentik az izzadság és egyéb váladékok bomlása során keletkező testszagot. Nem vállalnak ugyanakkor garanciát a teljes szagtalanságért. Néhány éve a baktériumölőként és így szagtalanítóként reklámozott ezüsttartalmú szál volt a sláger. Aztán léteznek teljesen érthetetlen anyagok, amelyek már egyértelműen csak a pénzes, excentrikus vásárlók újdonság iránti vágyát hivatottak kielégíteni. Ezek például olyan jógaruhák, amelyeknek anyagába bambuszt, szénszálakat, szójabab- és kókuszdiórostokat szőttek. Sőt talán a legkülönlegesebb néhány éve a moszatrostokat tartalmazó ruhadarab volt. Pontosabban az, amelyről csak állították, hogy moszatot tartalmaz, és adták ezért többszörös áron. A The New York Times leteszteltette e kelméket, és kiderült, hogy nyoma sincs bennük algának.

Mit sem ér a kompresszió?

A nedvességelvezetésen, a szellőzésen (divatosabb szóval a „lélegzésen”) és a hőháztartás segítésén túl is hathatnak edzőruháink szervezetünk fiziológiai állapotára. Az utóbbi években például az úgynevezett kompressziós ruhadarabok jöttek igencsak divatba. Ahogy minden ilyen jelenség esetében lenni szokott, kialakult körülöttük egy közösség, amely vallásszerűen hisz bennük. A rendkívül szűk, szorító, az izmokra valóban jelentős nyomást kifejtő ruhadarabok (van ebből zokni, harisnya, póló és nadrág is) az elmélet szerint fokozzák az izmok vér- és oxigénellátását, ezáltal pedig nagyobb teljesítményre ösztönzik őket. Emellett, hangoztatják a kompresszió prófétái, még a szervezet edzés utáni regenerálódását is segítik. Sőt jobb lesz tőlük az úgynevezett propriocepciónk, magyarul a testtájaink fizikai elhelyezkedésének érzékelése is, amitől javul egyensúlyérzékünk, és megint csak jobbak leszünk az adott sportban. Vagy nem.

Utóbbi következtetésre jutottak az Indianai Egyetem kutatói, akik versenyfutókat kértek föl a kompressziós ruhadarabok (konkrétan a vádlira húzható szorítás) tesztelésére. Futniuk kellett, miközben mérték élettani értékeiket, így például oxigénfelvételüket, lábukon pedig vagy volt szorítás, vagy nem. Szignifikáns különbséget azonban nem találtak. Egy másik hasonló vizsgálatban kompressziós sortokat adtak az önkéntesekre és a lábuk véráramlását figyelték, de itt sem találtak semmilyen kimutatható hatást. Ez igencsak kellemetlen a kompressziós ruhadarabok marketingje szempontjából, hiszen a véráramlás fokozása az a hatás, amelyet legtöbbször említenek.

Közbeszól a pszichológia

Vannak olyan vizsgálatok is, amelyek úgy találták, hogy ezek a szorítások valóban javítják a sportteljesítményt. Csakhogy e tanulmányok döntő többsége nem a mechanizmust vizsgálta, csak a végső eredményt: ha rajta volt az illetőn a szorítás, jobban teljesített, ha nem, akkor rosszabbul. Így nem lehet kizárni, hogy a kompressziós gúnya csupán placebo. Azt az elvárást ébreszti az emberben, hogy most aztán gyorsabban kell futnia, és csodák-csodája, tényleg gyorsabb lesz egy kicsivel.

Tehát a sportruházat anyaga józan ésszel belátható határig valóban segítheti vagy éppen akadályozhatja, hogy sportolás közben jól érezzük magunkat, ezáltal pedig nagyobb teljesítmény elérésére legyünk képesek. A ruhadarab márkája ebből a szempontból teljesen mindegy. Pontosabban nem teljesen. Ugyanis sportpszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy az ember öltözködése (a viselt ruhadarabok színösszeállítása, divatossága, tetszetőssége, különlegessége) mégis csak hatással van a sportteljesítményre. Ha ugyanis az illető tetszik magának a konditermek összes falát beborító tükrök valamelyikében, az magabiztosságot kölcsönöz neki, és nagyobb teljesítményre lesz képes. Azt viszont mindenkinek magának kell eldöntene, hogy ezen esetleges pszichikai hatás megér-e neki akár többszörös árkülönbözetet, amelyet gyakorlatilag az eltérő márkajelzésért fizet ki.

2016. március 6.