„Minikarfiolok” nyomai a vörös bolygón

Hét évvel ezelőtt a NASA Spirit nevű Mars-szondája a bolygó Guszev-kráterében furcsa, karfiolszerű kiemelkedéseket fényképezett. A képződményre mindeddig nem találtak a tudósok magyarázatot, pedig elképzelhető, hogy ezek a földön kívüli élet első jelei.

Tavaly decemberben úgy tűnt, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA végre meggyőzte a kongresszust önnön fontosságáról. Az előző évek NASA-büdzsét övező folytonos lobbiharcai után a washingtoni törvényhozás most kifejezetten nagyvonalú volt az ügynökséggel. 19,3 milliárd dollárt szavazott meg a számára 2016-ra, ami nemcsak egymilliárddal magasabb a tavalyi összegnél, de még az Obama elnök által indítványozottnál is több 750 millióval. Ez nem is volt meglepő, hiszen az elmúlt két évben szép sikereket ért el a NASA. Felbocsátották az újgenerációs Orion űrhajót, vizet találtak a Marson, és lélegzetelállító képeket készítettek a Plútóról.
A mézeshetek azonban elmúltak. A kongresszus tudomány-, űrkutatás- és technológiaügyi bizottsága a múlt héten ízekre szedte a NASA Mars-utazást előkészítő tervezetét. A kritika szerint a programnak „jobb tervezésre van szüksége, és egyértelműbb bizonyítékok kellenek arra, hogy a NASA ténylegesen halad az emberes Mars-utazás irányába”. Sokak szerint jogos ellenvetések ezek, hiszen elég hihetetlennek tűnik, hogy két évtized múlva az ügynökség képes lesz embereket juttatni a Marsra, miközben még a Hold-utazás megismétlése is meghaladja a képességeit.
Az emberes űrutazások egy helyben toporgása ugyanakkor korántsem jelenti az űrkutatási felfedezések elmaradását. A robottechnológia fejlődésével a szakemberek körében általánossá vált az a nézet, hogy a Naprendszer felfedezését az automatákra lehet bízni. Hamarosan már szinte minden munkát el tudnak majd végezni, viszont nincs szükségük oxigénre, vízre, élelemre. És a világ sem háborodik fel, ha alkalmanként egyikük-másikuk elvész. A bolygókat „felfedező” űrhajósok pedig maradnak a politikusok és a hollywoodi kalandokért rajongó laikusok kedvenceinek.
A Marson évek óta vándorló szondák annyi adatot küldtek már haza, hogy alkalmanként évek telnek el, mire az űrkutatók fel tudják dolgozni őket. Sőt az is előfordul, hogy csak jóval később értik meg, mit is néznek a felvételeken már évek óta. Az Arizona Állami Egyetem kutatói nemrég bejelentették, hogy olyan struktúrákat vélnek felfedezni a Spirit Mars-szonda felvételein, amely hajdanvolt mikrobiális élet létezésére is utalhat, tudósít a Smithsonian magazin.
Nem is a szilikátkristályok jelenléte volt különösen érdekes a Guszev-kráter kövein, hanem a kristályokon látható, karfiolvirágot idéző kiemelkedések. E formák láttán mindeddig csak a fejüket vakarták a kutatók, de az amerikai Steve Ruff és Jack Farmer az arizonai egyetemről nemrégiben igen hasonló földi képződményekre lelt. Az Atacama-sivatagról régóta úgy gondolják, hogy szélsőséges klímája és talaja a föld, mondhatni, legmarsszerűbb tájává teszik. A hőmérséklet –25 és +45 Celsius-fok között ingadozik, alig száz milliméter csapadék esik évente, a 4 ezer méteres tengerszint feletti magasság miatt pedig az ultraibolya-sugárzás erőssége is a Marsot idézi.
Ruff és Farmer az Atacama-sivatag El Tatio nevű táján talált a Spirit felvételein látottakhoz megszólalásig hasonló szilikátformációkat. A kecsua nyelven sütőt jelentő El Tatio nyolcvan gejzíréről híres, ez a körülmény pedig még hasonlatosabbá teszi a marsi Guszev-kráterhez, amelyről az űrkutatók ugyancsak azt gyanítják, hogy egykoron hévforrások működtek benne. A gejzírek közvetlen közelében kevés élőlény képes megélni, de az alkalmazkodott baktériumok kifejezetten élvezik. Nemcsak az Atacama-sivatag szilikátformáin találhatunk a marsi köveket díszítő karfiolszerű alakzatokhoz hasonló képződményeket. Ugyanilyenek találhatók az ugyancsak gejzírjeiről ismert Yellowstone Nemzeti Parkban és Új-Zélandon. E kis karfiolok minden földi előfordulása az ősi bakteriális élet lenyomatát őrzi.
Mindebből pedig arra következtetnek az arizonai kutatók, hogy talán a hasonló alak mögött hasonló okok rejlenek, vagyis a marsi sziklakinövéseket is mikrobák hozták létre. A látványos hasonlóságon túl azonban semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs az elmélet valóságtartalmára. Éppen ezért szkeptikusok a területen dolgozó egyéb kutatók. Többségük azon a véleményen van, hogy nem lehet egyik bolygó élővilágának vizsgálatából egy másik planéta flórájára vagy faunájára következtetni, legyen bármennyire is hasonló szerintünk a környezet. A hévforrások szakértői pedig megjegyzik, hogy a forró víz gyakorlatilag bármilyen kőzetformát ki tud alakítani, mindenféle élőlény segítsége nélkül is.
Az űrkutatás hajnala óta az egymást követő küldetések legfontosabb célja a földönkívüli élet keresése volt. Természetünknél fogva képtelenek vagyunk elfogadni, hogy egyedül vagyunk a világon (és ez statisztikai értelemben valóban valószínűtlen). Szomszédos bolygó lévén pedig mindig is a Mars volt a feltételezett idegen életformák legnépszerűbb lakhelye (gondoljunk csak a marslakó kifejezésre). Már a Viking–1 űrszonda is az élet nyomai után kutatott 1976-os marsi landolásakor. Az egyik kísérletben a talajmintára öntött tápoldat hatására szén-dioxid képződését figyelte meg. Ez akár lehetett volna metabolizmusra utaló jelenség, de az eredményt nem sikerült megismételni, és könnyen lehetett geokémiai reakció is. A marsi élet felfedezéséhez 1996-ban jutott legközelebb az emberiség, amikor néhány kutató nagy médiafelhajtás közepette bejelentette, hogy az Antarktiszon 1984-ben talált, a Marsról származó meteoritokban mikroszkopikus élet nyomaira bukkantak. De az öröm nem tartott sokáig, hamar kiderült ugyanis, hogy a baktériumoknak nézett hólyagszerű struktúrákra sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb, élettelen folyamatokat feltételező magyarázatok is találhatók.
Mindeddig tehát maradt nekünk néhány minikarfiol a vörös porban.

2016. február 11.