Déja vu

Egy klónozással foglalkozó amerikai biotechnológiai vállalat, a BioArts International pályázatot írt ki azzal az alig leplezett céllal, hogy bekerüljön a hírekbe. A cég a klónozásra legérdemesebb kutyát kereste, amelynek gazdája vissza szeretné kapni kedvencét annak hamarosan bekövetkező halála után. A versenyt Trakr, a német juhász nyerte, amely mentőkutyaként az utolsó túlélőt találta meg 2001. szeptember 12-én a New York-i Világkereskedelmi Központ romjai alatt. Miután Trakr néhány hónappal ezelőtt elpusztult, a korábban levett DNS-minta segítségével klónozták, ami ma már rutineljárásnak számít.

A teljesítmény tudományos értékét tovább erősíti, hogy a cég együttműködött a SooAm biotechnológiai kutatásokat támogató alapítvánnyal, amelyet a néhány éve lelepleződött, és azóta a tudományos életből kiközösített csaló, a dél-koreai Hvang Vu-szuk vezet. Ő évekig volt a klónozás szupersztárja, hetente jelentek meg szenzációs felfedezéseiről írott tanulmányai, míg ki nem derült, hogy ebből egy szó sem igaz, szinte minden eredményét fabrikálta.
Persze a háziállat-klónozás csak ebben az esetben volt ajándék, mindenki másnak mintegy 144 ezer dollárt (29 millió forintot) kell fizetnie egy klónozott kutyáért, tájékoztatta a New Scientist című lapot Lou Hawthorne, a BioArts elnöke. Neki otthon három másolata is van Missyből, a szeretett husky–skót juhász keverékéből.
Trakr ingyenklónozásának eredményeképpen öt kölyök született: Trust, Valor, Prodigy, Solace és Déja Vu (Bizalom, Vitézség, Csoda, Vigasz és Déja Vu), amelyek prototípusuk korábbi gazdájához, James Symington leszerelt rendőrhöz kerültek. Elvileg mindannyian Trakr pontos genetikai másolatai, Symington szerint azonban csak egyikük, Trust hasonlít rá a megszólalásig. De nem az esetleges apró testalkatbeli különbségek miatt értelmetlen klónozni (állati vagy emberi) szeretteinket.
A klónozás nem alkalmas arra, hogy feltámassza a halottakat. A klónozott élőlény (legyen az kutya vagy akár ember) nem ugyanaz, akit korábban ismertünk, akivel közös élményeink, emlékeink voltak, és aki kötődött hozzánk. Semmi több, csak egy másik egyed, amelynek történetesen megegyeznek a génjei a mintául szolgált állat DNS-ével. Mintha az egypetéjű ikertestvére lenne, csak nem egy időben jött világra vele. A DNS nem kódolja az emlékeket és az ismereteket, csak a szervezetet felépítő és működtető fehérjék és RNS-ek szerkezetét határozza meg. Bár a gének kétségtelenül befolyásolják a viselkedést, az olyan fejlett állatok, mint a kutya vagy az ember esetében a személyiség egyedi és szerethető vonásai nem öröklöttek, hanem tanultak, azokat a környezetből érkező hatások alakítják ki.
Mire jó akkor a klónozás? Az állatok klónozása indokolt lehet a kihalás szélére sodródott fajok megmentéséhez, amikor olyan kevés egyed marad éltben egy fajból, hogy természetes módon nem képes szaporodni, és akkor, ha orvosi kutatásokhoz kell létrehozni tökéletesen ismert génállományú modellállatokat. Az állattenyésztésben, különösen a versenylovak esetében évszázadok óta igyekeznek egy-egy sikeres példányhoz minél jobban hasonlító egyedeket kitenyészteni. Ennek érdekében még napjainkban is közeli rokonával keresztezik az állatot. Bár ezt nem hívjuk klónozásnak, az eredmény szinte azonos.
Az ember klónozása – ami az igazán nagy üzletet jelentené a ma még csak állatokat másoló, de a technológiát folyamatosan tökéletesítő vállalatok számára – semmilyen módon nem indokolható. Az állati példákból látjuk, hogy sok száz klónozott embrió közül jó, ha egy életképes, a többi elhal vagy torzszülöttként jön a világra. Gyermektelen házaspárok számára sem jelenthet megoldást, hiszen a születendő gyermek az egyik szülő tökéletes másolata lenne, ami ma még el sem képzelhető bajok áradatát indítaná el. Etikailag pedig az sem indokolható, hogy egy embert csak azért „növesszünk”, hogy – akár halála árán – sejtjeivel más embereket gyógyítsunk.

2009. június 27.