Kutatásunkban az ember és a kutya illetve a kutyák közötti akusztikus kommunikáció különböző aspektusait vizsgáltuk. A kommunikáció alapvető jellegzetességeinek megfelelően megvizsgáltuk, hogy a kutyák ugatásai eltérőek-e különböző kontextusokban és az egyes egyedek ugatásai között vannak-e hangtani különbségek. A hangot érzékelő "vevő" vizsgálata során arra kerestük a választ, hogy az ugatást halló ember és kutya képes-e különbséget tenni csupán a hallott hang alapján a felvételi szituációk között, illetve meg tudja-e különböztetni a hallott egyedeket.
Első kísérletünkben egy úgynevezett gépi tanulásos módszert alkalmaztunk. E számítógépes program képes a belé táplált ugatások kontextusára utaló illetve egyedre jellemző tulajdonságait felismerni, és ezek alapján egy új, ismeretlen hangot a korábban megadott kategóriák valamelyikébe besorolni. Eredményeink szerint a szoftver sikeresen, a véletlen választás esetén elvárható szintnél nagyobb eredményességgel sorolta az ugatásokat a megfelelő kontextus- és egyedi kategóriákba. Ez véleményünk szerint arra utal, hogy a kutyaugatás rendelkezik kontextusfüggő és egyedre jellemzően különböző hangtani jellegzetességekkel.
A következő vizsgálatunkban az ugatás kutyák közötti kommunikációban betöltött szerepét vizsgáltuk. A habituáció-diszhabituációs kísérleti paradigmát alkalmazva kutyáknak azonos egyedektől, de különböző helyzetekben, illetve eltérő egyedektől, de azonos helyzetben rögzített ugatásokat játszottunk le, és a hallott hangra mutatott reakciójukat vizsgáltuk. Az alanyok különbséget tettek a két helyzetben felvett, és az eltérő kutyáktól rögzített ugatások között is.
További kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy az emberek milyen jellegű információt képesek a kutyaugatást hallva leszűrni. Kimutattuk, hogy az emberek, előzetes kutyás tapasztalataiktól függetlenül a véletlen választás esetén elvárt sikerességnél magasabb arányban képesek a hallott hangot a helyes szituáció-kategóriába sorolni. A kutyáknak tulajdonított belső állapotról egyöntetű képet alkotnak, és a belső állapotra vonatkozó döntésüket az ugatás néhány alapvető akusztikai jellegzetessége (a frekvencia, a tonalitás illetve a vakkantások között eltelt időtartam) befolyásolja. Ezek az akusztikai jellegzetességek megfeleltethetők számos más gerinces faj ellentétes motivációs állapotban hallatott hangjainak tulajdonságával, amely arra utalhat, hogy az ember e képessége homológ lehet az állatok hallott hang alapján történő belső állapot értékelésével.
Kimutattuk, hogy az emberek, előzetes kutyával kapcsolatos tapasztalatuktól függetlenül nem képesek a két vakkantásról, illetve kétszer öt vakkantásból álló sorozatról eldönteni, hogy azokat egy vagy két kutyától rögzítettük. E tekintetben találtuk a legjelentősebb különbséget az ember illetve a számítógép és a kutyák képességei között. Kimutattuk továbbá, hogy nincs szükség a vizuális tapasztalatra ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek a halott hang alapján meghatározni a felvétel kontextusát és a kutya valószínű belső állapotát, minthogy erre eredményeink szerint a születésük óta vak emberek is képesek, és teljesítményük nem különbözik a látókétól. Az ember kutyahang értékelő képességének egyedfejlődését vizsgálva megállapítottuk, hogy már a hatéves gyermekeknél sem különbözik a kutyatartók és a kutyát nem tartók teljesítménye. A sikeresen kategorizált ugatások száma az életkor előrehaladtával nő.
Kutatásaink eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a kutyaugatás egy hatékony kommunikációs rendszer mind a kutyák közötti, mind a kutya és az ember közötti kommunikációban.
Az értekezés tézisei: PDF
A teljes értekezés: PDF
A doktori védésen bemutatott prezentáció: PDF